Többen valószínűleg nem tudjátok, hogy én igazából Csubi néven is futok. Új bandám pedig pont azután aggatta rám ezt a nevet, miután a speed és egyéb kedves szerek, majdnem megették az életemet. Szóval ezt az albumot pusztán a bandanév és egyéb érzelmi okok miatt akkor is kiraktam volna, ha rajta a Milli Vanilli egyik tagja, kuka mellett talált gyerekhangszereken bazseválna, mondjuk a Mr. President két csajával. Ennél azonban sokkal fényesebb a helyzet, mert a Chubby and The Gang harcedzett brit punkrockja egyből gödröt fúj a sörhabokba, de azt kurva sok lendülettel és jókedvvel. 

A katartikus áttörésekből most talán azért van kevesebb, mert túl sok minden történt a nyolcvanas években. Lemezek százai előzték meg a saját korukat, így sokszor már az is kurvára el volt játszva, ami még ma is bőven magas labda. Hogy ezt leírjam, ahhoz pedig az apropót az adta, hogy a Southern Lord Records múlthéten az összes olyan lemezt feldobta, ami náluk jelent meg tavaly. Szóval a videócsatornájukon ingyen hozzáférhető az az anyag, ami mellett újfent nem tudtam szó nélkül elmenni. A fület pedig kivételesen nem egy friss megjelenés fölött kell hegyezni, mert a trióként működő Caspar Brötzmann Massaker első lemezének megjelenési éve igazából 1987. Amikor is egy menő szaxofonos lázadó gyermeke úgy döntött, hogy saját nyelvre fordítja az aktuális trendeket, kizárólag rock és metál kliséket használva ahhoz, hogy találkozzon az amerikai noise és a berlini industrial, egy forradalmi jazz albumon. The Tribe címen. 

Pár napja került fel egy újabb videó, az alá lettek bepakolva a turnédátumok, de nem látom játszani Budapestet. Pedig az eddig kipakolt előzetesek alapján a Be Up A Hello lemez is a toppon marad, ami a veterán, angol techno producerek listáját illeti. Squarepusher még mindig jól keni, az abszolút undergroundot keveri és nem történt semmilyen hígítás, az elmúlt harminc év során. Beismerten is a korai Aphex Twin cuccok hatására fordult ebbe az irányba és vált az elektronikus zene másik megkerülhetetlen úttörőjévé. Eddig is tizenöt lemezen prezentálva - mindegyik a Warp Records által lett kiadva - hogy a történet teljesen határtalan és bármeddig variálható. Január 31-én hozza majd ki a fent említett új albumot. 

Van ez a filmvásznon átszűrt, szépen bevilágított Amerika, de a legtöbb része nem is olyan. Az elátkozott délen, vagy fent a megkeményedett északi megyékben télen, sokkal szikárabbak és érdesebbek az államok. Szerintem ezért van, hogy a közép-nyugaton például ez a metálban is kiütközik, mert meggyőződésem, hogy többnyire mocskosabbak és sokkosabbak az ottani underground bandák, sokkal reménytelenebb és elhagyatottabb a hangulat. Nézzük csak meg Denver környékén a dolgokat, mert nem hiszem, hogy véletlen, ahogy áthatja az ottani death metál színteret, ez a levakarhatatlanul sűrű halálmassza. A Casket Huffer Wyoming államból is a legborzasztóbb és legbrutálisabb vonalon mozog, ott ahol egykor minden az indián és bölényvérből született. Mostanában meg eszi azt a vidéket a rosseb. 

Nagyon sok minden történt a kilencvenes években, de ez az évtized volt azon csajbandák felvirágzásának ideje is, akik kurvára dobták a cuki kislány szerepet és ettől nekem valahogy még cukibbak lettek. Csőre töltött kis pisztolyok. Lepukkant garázspunk, plusz elég dilis polgár puki. Babes In Toyland, Bikini Kill. Akiket bolondos és szürreális videóik végett sem nehéz a fejemben összehozni ezzel a kanadai trióval, akik Lié néven futnak. 

Johnny Cash egy tökös, de inkább merengő és a szentimentalizmusba beleöregedő faszi volt. Szóval az igazi nyughatatlan sokkal inkább Mike Patton, avagy a mániákus zeneprofesszor. Évente három lemez a legkülönbözőbb közreműködőkkel a zene minden területéről, akiknek az összes kísérlete, valahogy Patton újabb vetületévé válik. Elképesztően árnyalt ez az életmű. Amiben öt évvel ezelőtt egy tētēma lemez már helyett kapott, de most ő és az ausztrál Anthony Pateras továbbírják ezt a szintén kitekert történetet. Április 3-án jelenik meg az új lemez, melynek Necroscape lesz a címe. Erről érkezett meg az első szám, természetesen követve a téboly útját, egy groteszk vizuális demonstrációban. Én meg hozzáképzelem, hogy amikor ezek ketten beszélgetnek, az olyan lehet, mint amikor a Star Trek hősök így elengedik a gyeplőt és elszabadul a kibaszott tudományos freestyle. Na de ilyen ez a pszichoakusztikus, experimentális avantgárd. Jön tizenhárom számmal, azt jobbról-balról megcsinál. 

Egy rövid ideig Sid Vicious is a Siouxsie and the Banshees tagja volt, de aztàn hamar kirakták a zenekarból. Rà nem igazàn volt jellemző az a különös elegancia, ami talàn pont a Siouxsie hatàsàra lett minden post-punk alapja. Egy darabig ott gitározott az a Robert Smith is, aki inkább a saját zenekarával, de lerakta a műfaj alapjait. A korai The Cure a gitárhangzás terén pedig biztos vonatkozàsi alap, ha egy Bleakness anyag tàrgyalva van, vagy volt az eddigi hàrom esetben, amikor a francia zenekar kislemezei jelentek meg. A Functionally Extinct viszont màr egy nagyobb lélegzetvétel, nyolc keményen kontúrozott àrnyékkal, ahol elég borús és elég dühös minden dal. 

Itt valami elkezdődött! Te jószagú màlnabokor, most gyere le össze isten! Haversràcok új noise / ambient projektje, aminek beharangozó tételét a teliholdtól szürke szobàmban kuporogva hallgatom és kijelentem, hogy kurva jó. Vasakat verő Walch Marci, szószékről süvöltő Kósa Csabi és a szájából is drótok lógnak Szilágyi Rudi rút kis babája ez, kiköpött Rosemary gyermeke. A Circle Pit néven napvilágot látott lény tehát kimászott a bölcsőböl, elresztette magát a pórázról és vélhetőleg masszív zajketrecek környékéről acsarog majd kifelé, az elmenyúzó állat. Mi meg, mint a kaszáspók az ablakhuzatban, leszünk szörnyű videókliphez pompás vágóképek. Éljen! Az említett első tízperces rádlopakodás pedig lejjebb. Élet az Entrópia Architektúra, UEUM, Jacobus Cura, Der Zunder valósságokkal párhuzamosan. Szóval csak okosan! 

Happiness Without Peace, The Suffering of Man. Első abszolút, de még a második is fontos volt. A kilencvenes évek második felének és az ezredforduló környéki hardcore életnek a Subzero is nagyon vastagon szerves része volt. Olyan bandákkal, mint a Merauder, Darkside NYC, Dmize és All Out War diktálták a jóféle metalcore tempót. Az elmúlt tíz évben viszont több okból is inaktív volt, most viszont 30 éves születésnapi turnéra készül a legendás banda, melynek magyar állomása is lesz, a színhely pedig Fehérvár és a Nyolcas Műhely. Három eredeti tag egészült ki - Di Bella, Kennon, Susi - két ismert arccal, az előzenekar pedig az Additional Time lesz. Az idő pedig június 24, a hivatalos eseményt meg ITT találod. Illetve lejjebb a becses kedvcsinálók...

Ha engem kérdezel, én őszinte leszek és megmondom a frankót, hogy azért szar ez az oldal, mert kurva kevés  a crust. Az ahhoz hasonló, rohadt komor gyászbánat, ami szanaszét szedi azt az elbaszott formádat. Egyetértek Slayer doktorral, hogy nagyon sok a szar és az új anyagok között, alig van hova nyúlni. Próbálkoztam én az új Wolfbrigade és Hellknife lemezekkel is, de azon kívül, hogy a jobb kiadók, jobb stúdiók kicsit felhúzták a hangzást, minden számuk tök buta és egyforma. Mennek előre, de hiányzik belőlük a szubsztancia. Közelében sincsenek semmilyen katarzisnak, anélkül meg lófaszt sem ér az egész. Utoljára májusban az Agnosy lemeze tetszett, de aztán a Swordwielder megmentette ezt az évet, mert csináltak egy olyan albumot, amitől kézzel fel tudnám szedni az utcánkban a betont. Ez a crust öcsém!