Minden jó, ha a vége jó. A korábbi évekkel azonos időben, az év utolsó napjához közel, ismét SCHC Fest. Nem jutottam még eddig el, de idén is szívesen mennék Szombathelyre. Főleg, hogy a Social Free Face az utolsó két évben valahogy nekem kimaradt. Maratonra sem jöttek, talán ők is kevesebbet játszanak, de hazai pályán a Végállomás Klubban ott lesznek a tesókkal, mert persze a Liberal Youth is fellép. A környék legjobb fiatal bandájával, akik minden hasra esés nélkül, de tényleg a Gipsy SS. Agyafúrt egy dolog az, elnézelődni se nagyon hagy. 

Talán furcsa lehet egy berlini jazz koncert ajánlóját olvasni ott, ahol egyértelműn kicsiben megy a gondolkodás és ráadásul kurvára a punkot nyomom. Mégsem szeretnék az esemény mellett elmenni úgy, hogy nem írok róla semmit, mert életem egyik legkülönlegesebb koncertélményéhez kapcsolódik a következő terv is. Bohren & der Club of Gore nagyjából másfél éve Berlinben. Pontosan ezért Bohren & der Club of Gore két hónap múlva ugyanott. Közben meg egy új videó is befutott.  

Nem tudom, hogy a True Crime vagy a Dirty Sanchez a kedvenc albumom, csak az van meg, hogy a ZEKE még nem volt meg. Tizenhárom évvel ezelőtt már játszottak Pesten és vannak szerencsések, akiknek ez végett lesz összehasonlítási alapjuk, de én nem tartozom ezek közé. Viszont látatlanban is hiszek benne, hogy Zeke jól karistol majd a Robotban, hiszen igazi robbanó motor banda.

Nem éppen friss zenéről lesz szó, nagyjából egy évvel ezelőtt egy másik fórumon már írtam róla. Amúgy sem szeretnék csak és kizárólag új zenéknél leparkolni, szóval ha már elővettem és meghallgattam, ezzel a lemezzel kezdeném a leporolgatást. Hogy időben hol és mikor, egyébként meg amúgy sem számít, hiszem egy időtlen lemez került teljes egészében feldolgozásra. Ugyanis valószínűleg a Pornography a lemez a legnagyobb The Cure alkotás egy végtelennek tűnő életműben. Legalábbis számomra mindenképpen. Ami annyira nem is fontos információ, de a Damnation A.D. is erre a lemezre szavazott amikor úgy döntöttek, hogy teljes egészében feljátsszák azt a saját értelmezésükben. 

Sok olyan tagot ismerek, akik nem komálják a hip-hop zenét, de olyat keveset, akik valahol és valamikor ne csúsztak volna rá Dj Krush vagy Dj Shadow lemezeire. A hangulatteremtés és a mintázgatás királyaival kapcsolatban nálam ma is erős az elköteleződés, az utolsó Dj Krush lemezt tavasz óta nem vettem ki a lejátszási listából. Viszont most ismét van egy új kedvenc, már ismerhettem volna korábban is, ha jobban körülnézek, de nem így volt. Moderator egy görög konstruktor, aki több penge megjelenésen is bizonyította már, hogy képes lemezre vágatni mindenféle filmszerű képeket. 

Lassan az összes fórum kipakolja az éves toplistáját. A Mirror Reaper című Bell Witch lemez szinte mindegyiken szerepelt tavaly. Először kicsit meg is lepődtem rajta, mert olyan listákon is bevillant, amiket többnyire populáris metál bandák lemezeiből építettek, de végül is nincs mit csodálkozni a dolgon, lenyűgöző alkotás született. Mint a Wrekmeister Harmonies, néhol már a komolyzene határait súrolgató kompozíciói, a Bell Witch közel másfél órás anyaga is a stílusok fölé emelte a kéttagú zenekart. Akiket, ha ismersz, már tudod is, hogy mennyire stílszerű volt filmet készíteni az említett album teljes hosszát képekkel lekísérve. 

A magyar hardcore punk is olyan, mint egy hajópatkány. Túl fog élni mindent. A győri Bicska is azon aktuális mezőnyhöz tartozik szerintem, akik miatt simán lehet azt mondani, hogy manapság durvábbak az ízek, mint valaha. Ez a helyzet, parasztoknak, ha zabálni kell, azt csak is a jó öreg bugylival. A Bicska most viszont tiszta új, mert a második kislemeze az, ami ma bekéredzkedik, hogy a füleket kivakarja a gecibe.

Eszembe jutott a múltkor, hogy valamikor nyáron már beleszaladtam ott egy nagyon penge crossover kislemezbe, ezért szétnéztem megint a Triple B Records oldalán. Amit nagyon is jól tettem, mert egyből televágott az új Mindforce cucc promóciója és máris volt mit várni megint. Emlékeztem rájuk, tavaly megpörgettem a The Future Of... öt pörgős nótáját és már ott is kiderült, hogy nem egy tucat banda. Valahogy mégis elmosta őket a sok új megjelenés, szóval örültem, hogy fókuszban vannak. Az első nagylemezre Excalibur címmel pedig nem is kellett sokat várni, mert tegnap óta kint van az egész. 

Én azokat is tudtam tisztelni gyerekként, akik G.I. Joe bábukat gyűjtöttek. Sok értelmetlen ember és dolog van, de ez a fajta fanatizmus abszolút nem az. Kazetták, lemezek és szigorúan nyomtatott fanzine. Ha a kíváncsi vagy pár fazonra, akiknek ez a Bermuda háromszög amiben valamikor elvesztek, akkor hétvégén Óbudán a helyed. Ugyanis a Tales Of The Morbid Butchers fanzine ünnepli hatodik számának megjelenését. 

Már majdnem elfogytak, de azért maradt valami. Közel az év végéhez is lesz még bőven pusztítás, géppuska dobok, miegymás. Például december 4 - én a Dürer kistermében egy régi sulis grindcore banda, meg pár hazai faszaság pattogtatja majd együtt a kukoricát. A texasi Houston ordenáré gyors brigádja, azaz a P.L.F. lesz a főszereplő. Tehát erős thrash / crust beütéssel fröcsöghet szét a jóféle blastbeat szeretet. Előttük azonban mindenkit jól megsoroz a Karak, felhergel a SOTE és kicsit megrág a Vorgar.