Én nem tudok elmenni, mert az élet egy szar. Menjetek el és nektek talán kicsit jobb lesz. A csodálatos idei Desszert Feszt koncertsorozatot házibulival zárja  a Cudi Purci Booking, vagyis fellép természetesen a Haw, természetesen a Grizzly és a Gyilkos, na meg a Shapat Terror Egerből, de az sosem természetes. Belépőjegyet nem kell fizetni, a rendezvény támogatja Gucci és Prada ajándékok végett létrehozott megtakarításokat. Viszont dresszkód van! A dresszkód pedig"kisjézus". Kedvcsinálókat meg azért hagyok, hogy ott legyen köztük a Gyilkos új cucca. Ők is őszintén választottak zenekarnevet, mert azzal el is mondták a lényeget. Az eset holnap lesz, azaz december 21-én é as helyszín a Robot végül is. 

Megcsináltam az éves toplistámat, gondoltam meghallgattam mindent, amit meg kellett és mint lezárt ügynek, nyugodtan fordíthatok hátat az idei évnek. Aztán robbant a bomba a kibaszott lemezboltba és a Deth Crux első nagylemezével borult minden halomba. Ez a későn megjelent anyag ugyanis nem a piti kis listámat, hanem egyenesen a lelkemet aknázta alá és az érzéseket, amiket kifacsar, egyfolytában detonációk követnek, mint egy negyven percen át. A jövő nagyvárosinak falairól leolvadó neonkeresztek fényében, ahol mutánsok és alakváltók bolyonganak felajzva egyetlen reményükkel, hogy a félrobot kurvák közt majd hazatalálnak az élet legalantasabb rétegében. A Buried At Sea és a Lighting Swords Of Death tagjai tehát jól megcsinálták. Vagy mondhatnám úgy is, hogy jól megcsináltak. Négyszer hallgattam meg elsőre és egymás után a Mutant Flesh lemezt. 

Az biztos, hogy idén ez a legszebb borító, ami mögé lemezt raktak. Próbáltam is rákeresni az alkotó munkáira, nem hiszen, hogy Boone Naka néven milliók rohangálnak odakint, de nem találtam semmit. Pedig tényleg az a fajta munka, amiből azonnal matricát és posztert, eredeti a stílus. Máskülönben viszont a Gulch nem nagyon adott a glancra, sok tupírozás nincs a kislemezen, inkább belementek durván. Doki cimborám egyik bejegyzésében olvastam a minap, hogy van olyan, hogy a metál már annyira punk, hogy az végül is kajak hardcore. Nos mindezt erről a tizenkét percről is nyugodtan írhatta volna, mert körülbelül ez lesz a lényeg. 

Akik követik a hazai underground merre folyását, azoknak a Fekete Zaj fesztivált valószínűleg nem kell bemutatnom, szóval itt spórolunk egy kis időt. Akik ismerik a hazai underground mozgását, azok biztos tudják, hogy ez a szervezés évről évre erőn felül teljesít a Sástói megmozdulásaikat illetően. Nem tartom magamat irigy embernek, de volt néhány epés pillanatom mikor nyáron csepegtek az ingerek a hálóra és én ezeken keresztül érzékeltem egyre erősebben, hogy kurvára nem vagyok ott. A fellépők névsora és az ott lévők elégedettsége ugyanis elképesztő méreteket öltött. Az idei augusztus pedig újabb meglepetéseket tartogat, már megvan az a négy nap, kint van időpont. Annál viszont van közelebb is, hiszen december 28-ra klubfesztivált szervezett a Fekete Zaj, húsz zenekar lép fel négy színpadon. 

Pár előadót leszámítva, a jelenkor hip-hop zenészei nem igazán tudnak lekötni. Sokszor már utána se megyek, rá se keresek, így az ismereteim is egyre szűkülnek az újabb előadókat tekintve. A Sophie's Floorboard blog viszont tavaly pont a szokásos évégi listázások idején három Brockhampton lemezt hozott ki győztesre és mivel egy frankó kis oldalról van szó, ajánlásnak vettem az esetet. Már csak azért is, mert három, azaz három nagylemez egy év alatt valószínűleg tiszteletreméltó mániákusokat takar, szerény becsléseim szerint is. 

Bár az életműve nem olyan kiterjedt, de eddig úgy néz ki, hogy Matt Izzi is olyan dobos, mint Tyler Coburn, vagyis csak állat cuccokhoz adja a nevét. Ugyanis még két napja sincs, hogy az idei Homewrecker lemezt pattintottam az éves toplistámba, de már megint itt van a csávó neve. Mert ő dobol azon a második Scorched lemezen is, aminek a posztjával még kurvára tartoztam a szuicid fekete macskámnak. Új zuhanykilépő, nyírcukor és Szikora Robi nélkül ugyanis lehet élni, de régi sulis death metal nélkül nem nagyon. 

Volt egy lakáskiállítás tavaly a belvárosban, ahol Lynch munkásságának főbb szimbólumait és karaktereit bútortervekbe ültették át és az elkészült darabokból rendeztek be szobát. Nem mondom, hogy az Elefántember, mint íróasztallámpa, nem volt önmagában is érdekes elképzelés, de leginkább a kiállítás házigazdája kötött le, aki egy órát beszélt nekünk Lynch művek kapcsán a saját megfejtéseiről. Őt most is meghallgatnám szívesen az új Xiu Xiu videoklip kapcsán, ami nekem inkább, mint egy Jodorowsky vízió lovagolt végig az arcomon, de adok magamnak időt és egyszer talán megértem ezt is. 

A múltkor már hagytam, hogy két régi lemez kapcsán beüldözzön a küldetéstudat, de most sem állok ellen, mert visszafelé tisztelegni kötelező. Nagyon sok jó magyar lemez van, de abból nekem tíz, amit évek óta szinte hetente meghallgatok. Nem egy egri cucc van köztünk, de most csak arról az egyről akarok írni, ami faszán kilóg a sorból. A Fermentatio zenéje ugyanis szintén be lett áztatva a magyar hardcore sajátos hangzásvilágába, de a Felülnézet inkább metál lemez és méghozzá az a fajta, amire mifelénk azt mondják, hogy állatorvosos!

Két napja emészt a bűntudat, nagy butaság volt az éves toplistáról lehagyni egy olyan lemezt, aminek sokkal vagyok az adósa. Nem tudhatom be másnak, mert édesburgonyával ilyen zöldségesragut korábban is készítettem már, detonátornak mindig rátolom a kátrányt két cukorral, de hasonló sikerélményben csak ritkán van részem. Szóval a titkos plusz adalék ziher, hogy az Ona Snop lemeze lehetett, mert azt hallgattam közben és akkorát szartam, szerintem egy tesco szatyrot simán televágtam volna. Fontos ügyek ezek, a barátnőm most amúgy is az emésztésről olvas, mindketten tök motiváltak vagyunk, hogy jól menjenek ezek a dolgok és mikor meséltem neki az esetet különben tök meg is dicsért. Nem árultam el neki, hogy szerintem ez a lemez hajtott meg, sunyin besöpörtem a dicsőséget.

Mikor meghallgattam ezt a kislemezt jutott eszembe, hogy idén nem kaptam el semmit, ami ezen a vonalon mozogna és frankó. Tavaly ott volt a Hollow Earth új lemeze, ami egy klassz cuccos és jó is, hogy a Godcollider kapcsán eszembe jutott, legalább előszedem azt is. Miután meghallgattam még párszor ezt az öt számos self-titled kiadványt. Amit egyébként a Darkest Hour korábbi tagja hozott össze a The Hope Conspiracy jelenlegi tagjaival. Akinek pedig ez a két név valamilyenfajta garanciát jelent, az valószínűleg nem fog csalódni.