Az biztos, hogy idén ez a legszebb borító, ami mögé lemezt raktak. Próbáltam is rákeresni az alkotó munkáira, nem hiszen, hogy Boone Naka néven milliók rohangálnak odakint, de nem találtam semmit. Pedig tényleg az a fajta munka, amiből azonnal matricát és posztert, eredeti a stílus. Máskülönben viszont a Gulch nem nagyon adott a glancra, sok tupírozás nincs a kislemezen, inkább belementek durván. Doki cimborám egyik bejegyzésében olvastam a minap, hogy van olyan, hogy a metál már annyira punk, hogy az végül is kajak hardcore. Nos mindezt erről a tizenkét percről is nyugodtan írhatta volna, mert körülbelül ez lesz a lényeg. 

A napsütötte Kaliforniában ugyanis felgyűlt a slejm, amit ezek a gyerekek felhörögtek a szájüregbe, azt kiköpték ezt a sósat, jó kis megmaratósat. Csak azt pakolták amit kell. Pattogós hardcore témák, lassabb besúlyosodások, death metálba hajlik a grindcore, kalapács pergőkkel rúgják rád a pörgőt. Tuskó paraszt hangzással, erő crossover témákkal. Beleraktak mindent, de rohadtul nem erőltetett dolog, egyben van az állat. Az ének is elmegy a varjúhangokig, de inkább kutya metál és elég rohadék. Tizenkét perces a történet, szóval nincsenek terjengős himnuszok, ahogy a mocsok stíl megkívánja, elmondtak ezzel is mindent. Simán az év kedvenc hetesei között!