A Sunn O))) is inkább jelenség és csak azután zene. Basszustól fuldokló membránok, úgy zsibbasztanak, úgy olvasztanak, úgy hatnak, mint a drogok. Élőben színház, archaikus álmodás, gomolygó, hullámzó révület. Stephen O'Malley és Greg Anderson doom temploma nem teljesen véletlenül hordozza a kultuszstátusz bélyegét. Egészen különleges vízió az övék, elképesztően lassú, amiben valahogy mégis minden megmozdul, megmagyarázhatatlanul.

Bud Spencer és Bujtor István. Elvis Presley után Komár Laci. Meg Billy Milano és ez a Step On It állat. Itt mindenből lesz egy ugyanolyan, nagyon súlyos az egész sztori. Magyarország legcudarabb fémtölcsérébe pedig megint került egy gombóc fagyi. Amit benyalni csak úgy lehet, ahogy a titánium thrasherek. Ugyanis a Diszkórobbanás elég disznó, igazán combos, körmös tülekedés a metál vályúnál, ahol jól hallatszik, hogy jó hangos a visítás. Elénk tárul hát, ez a szép, régi világ. 

Ismét egy fasza kiadó a listán, az athéni Unspeakable Axe Records két pengeéles kiadványt is kipörget a héten, szóval elég durván bekezdi az évet. Nem az első és nem az utolsó éhes, gyilkos dél-amerikai bandát támogatva, akik a régi sulis bőrnyúzó thrash pártját fogják azon a vidéken. Mert a Critical Defiance is gecire lidérces és klasszikus üldöző, egyenesen Chiléből. Akik most fogják a görög kiadónál kihozni első nagylemezüket Misconception címmel és azzal a hévvel, amivel mondjuk egy Violator tolja át magát az agyadon. Az új albumról pedig már van két tétel, amit lehet pörgetni szabadon. A banda már kutya módon vicsorog, a nyál büdös és kifröcsög. Kedves hétfő este! Most meg leszel baszva! 

A Drinkin Beer in Oldalzsebes végül nem tolta ki a piacról, így a Drinkin' Beer in Bandana Records maradhatott, aki mindenhol kipakol. Meg szervezkedhet az első fejkendős zászlósbuli végett, ahol elég flott kis négyes játszik majd együtt az Aurórában. A világhír már csak ilyen, egyre több lesz a kapcsolat, de azért az is kellett, hogy az Endless Swarm és a Nothing-Clean is útra kelljen, mert így simán betudták vállalni, hogy lerombolják a budapesti és mindenféle arcunkat. Amihez természetesen a Crippled Fox és a Displogár utódzenekar, azaz a Haramia adja a hazai támogatást, amolyan ki játszik sebesebben alapon.

Érdekes, hogy harminc éve sokkal jobb cyberpunk mozik készültek, mint manapság, pedig jóval fejlettebb a filmtechnika, a disztópikus jövő témája aktuálisabb, mint valaha és az irodalomban is temérdek a tök korrekt alapanyag. Az utóbbi idők filmjeiből ez mégsem jön át, zenei téren viszont nagyon sok minden nagyon rendben van az ilyen hangulatú művekkel kapcsolatban. Elég csak feldobni egy Black Rain cuccost - mondjuk ezt a legfrissebb kislemezt - és máris pörög a film, ahol hologramprostik és cybertuningolt ügynökök között oldalazol csuklyádban a fal mellett és csak  lopva nézed, ahogy a húszmilliós metropoliszból kifelé araszol a valódi élet. A Computer Soul című anyag tehát valaminek a hírnöke, de mindeközben valaminek a vége is. 

Két Eric Moore sztorim van. Először Haarlemben találkoztunk. Az Infectious Grooves ott játszott aznap este, Amszterdamtól úgy húsz kilométerre. Korán odaértem a helyre, vettem egy dönert és gondoltam járok egy karikát. Óvatosan pakolom magamba a cuccot, a szememet le sem veszem róla, mert különben szétesik tudod, egyszer csak felnézek és ott áll körülöttem a fél zenekar, köztük Eric is, meg pár másik forma. Levágtak a kendőben, mindenki tartja a kezét a pacsira, én meg könyékig tiszta szósz vagyok, persze hatalmas a röhögés. Hasonló a másik szitu is, egy évvel később Suicidal buli Amszterdamban. Megint rohadt korán ott voltam és a klubtól egy sarokkal lejjebb a pécsi utcatáncosoknak tapsoltam, velem szemben Suicidal sapkákban két súlyos feka csaj ugyanezt nyomja. Nézem őket, hogy keveredtek oda, nem azok a tipikus koncertlátogatók, hogy úgy mondjam, erre megjelenik Eric és hátulról átkarolja lágyan a vállukat. 

Az a sok tarajos negyven éve Angliában csak előkészítette nekik a terepet. Hogy egyszer majd őket szeresd, azért hallgattál régen Rancid lemezeket. Nagyon durva baszki, de minden út a Francesco új lemezéhez vezet. Az utolsó szelet pizza című album után a felállás mondjuk nem volt túl monoton, de mára keményen megkötött, mint a beton. Ennek köszönhetően pedig új album is érkezik, ami február 23 - án lesz bevillantva a Dürer Kertben. Ahol a Gear és a Tragic lesznek a vendégek, a Sex Riders sajnos nem tud játszani ezen a bulin. Amit Francesco és a Haverok egy új videóval is próbálnak meghangolni, ami sokkal jobb, mint a korábbi klipjeik, mert sokkal rövidebb. De nyugi, annyira azért Nem lesz kínos...

Elég a WeedWolf tavalyelőtti lemezének borítójára vetni egy pillantást és aztán elolvasni Tomi elismerő szavait a Methadone Skies tagjainak szervező, alkotó tevékenységével kapcsolatban és máris hangulatban vagyok. Aztán, ha mind két banda utolsó cuccaiba belehallgatok és ezt az előzetes információkhoz hozzáteszem, akkor azt hiszem ezeken a bulikon ott a helyem. Ugyanis idén így néz ki a Thulsa Doom tavasz, egy márciusi és egy májusi dátummal, na meg az említett két bandával. Akikkel kapcsolatban a szervező szavait közvetíteném, nem lustaságból, inkább csak a lelkesedés és az elköteleződés egyenes közvetítése végett.

Elutazni valahova egy koncertért, az teljesen más, mint este leugrani és megnézni egy bandát. Szervezkedni kell, repülőjegyet venni és persze két-három napot csak annak a programnak szentelni. Épp ezért a várakozás is több, sokkal nagyobbá és izgalmasabbá válik az ügy, komplett történetté nőheti ki magát. Vagyis növi ki magát rendszeresen, mert Feri barátommal nem először mentünk el valahova egy koncertért. Berlinben is voltunk már egyszer, akkor láttuk először a Bohren und der Club of Gore zenekart élőben és a múlthéten megint miattuk mentünk, megint a német fővárosba. 

Valamennyivel ezelőtt az egyik Napalm Death koncerten mondta Barney két szám között zihálva, hogy ha valaki elfelejtette volna, hogy honnan indult az extrém underground, akkor figyelje az aktuális ausztrál színtereket, ott most minden megtörténik újra. A tény pedig valóban vitán felül áll, hogy számtalan frankó banda jelentkezik be onnan manapság, akiknél az eredetiség és az eredetihez való ragaszkodás is abszolút jellemzők. Sok kompromisszumot ezzel az első lemezzel pedig a Vile Apparition sem kötött.