Főleg amcsi koncertvideókon, de általánosságban is el lehet mondani, hogy ma már nagyon kevés olyan hardcore koncert van, ahol még ennyien állnak elől és aktívan, de maxi pozitívan vesznek részt a buliban. Ezért is jó megnézni a Youth of Today két nappal ezelőtt felvett teljes koncertjét, na meg persze azért, mert valószínűleg ők a húsz legfontosabb hardcore zenekarból az egyik, akik máig, ha néha megmozdulnak, még mindig formában vannak. 

Megvan az az edzésgyakorlat, ahol a feladat lényege, hogy rövidebb távon, de kurva magasra felmenjen a pulzus. Mert ennek szól most ez a random fekete macska inzultus. Gondoltam, ha már szennyesben a zokni és lassan beáll a kóma, előtte legyen még itt egy kis esti torna, egy geci gyors negyedóra. Avagy három friss powerviolence cuccos csomagban, mint egy váratlan és fájdalmas harapás, hogy ne húzzuk egymás idejét, de azért ma is meglegyen baszva mindenki rendesen, ha már ezek így odabasztak ordenáré. 

Ha black, akkor mostanában csak a Cultes Des Ghoules, de az más. Meg a másik késes, vagyis a Young and in the Way, de mondjuk az mindig. Aztán a kortárs amcsi bandák szépen sorban, mint Anagnorisis, Ash Borer, Ultha és Woe. Tavalyelőtt a Woe húzta be a Hope Attrition lemezt, az is elég komoly falat volt. Pár hónapja pedig az Ultha remekelt egy elég érdekes, de leginkább szép nagylemezzel. Nagy kár, hogy két éve a közös turnéjukon nem jöttek el Pestre, mikor felröppent a hír, hogy lehet belőle valami, elég nagy dobásnak tűnt a dolog. Mondjuk akkor főleg a Woe miatt. Akik most megint jelentkeztek, ezúttal egy kislemezzel. 

Pár napja írtam le hasonló megállapítást a Spirit Adrift zenekar kapcsán, de most ugyanez az érzésem. Hogy vannak ezek az arcok, akik a saját zenekaraik mellett csinálnak egy hobbiprojektet, hogy kicsit kimozduljanak a komfortzónájukból és végül ők adják be azt a nehézsúlyú bajnokpofont, amit a nagy metálzenekarok elapróznak és eltaktikáznak. Biztos lenne, aki vitatkozna velem, de én ezt a Hate Force lemezt most jobban élveztem, mint a Misery Index szintén friss albumát. 

Lassan mindenki visszatér oda, ahonnan indult. Igaz Goretex nem is váltott irányt, de a többiek és köztük Ill Bill is, azért nyitott a populárisabb hangzás felé. Meg a The Hour of Respiral album után egyfolytában unalmas Snowgoons alapokra nyomta, iszonyat egysíkú birodalmi szarokra. A második Heavy Metal Kings lemez viszont újra a régi volt, néhol kajak The Circle of Tyrants meg a kétezres évek elején az első okosságok. A tavalyi cucc után pedig megint közös projekt, amit most Ill Bill jegyez, de nyomja majd rajta Vinnie Paz és Goretex, Slaine meg két fazon.

Ed Rush & Optical, Klute, Teebee, Concord Dawn és Breakage. Mostanában nem bővül olyan gyorsan a drum & bass kedvencek névsora, mint húsz évvel ezelőtt, de ez teljesen rendben van. Egy műfaj ritkán él meg két vagy három ugyanolyan erejű áradást, mint amikor megszületik és mondjuk elkezd terjedni, mint a bozóttűz. Ettől függetlenül azért bele lehet futni ma is finom dolgokba, most például itt van egy kiváló cseh producer legújabb cucca. Forbidden Society néven alkot és ő sem ma kezdte, de azért inkább a második generációhoz tartozik, még ha ez a harmadik nagylemez, már a nagyon sokadik kiadványa is. 

Negyvenéves Ikarusz busz kúszik a kertek alatt, egy megállóhoz közelít. Ezt még nem sikerült felújítani, olyan régi forma betonkocka, az oldalára meg fel van festve, hogy Edda. Van aki harminc éve ezzel indít minden reggel, mert van az úgy, hogy megáll az idő. Itt szokott felszállni az öreg bunkó, akinek többnyire mindenkivel csak a baja van. Becsukat ablakot, eltetet szendvicset, levetet lábat és üvöltve kér csendet. Ő az az ember, aki szeret rendezkedni és becsületesen eltartja a Kárpátia zenekart. A pólójából legalábbis ez derül ki és ezzel együtt viselkedéséből egy másik dolog is. Hogy saját kellemetlen valósága helyett ő inkább az ősök harcos dicsőségével szeretne azonosulni és nincs is ezzel egyedül, mindenhol ott vannak. Az ő valóságuk a falu és ez a valóság kurvára delejes. 

Extinction of Trust címmel volt már egy lemezük öt évvel ezelőtt. A kaliforniai P.O.O.R. tagjai tucat másik bandában is nyomták és nyomják - Fatalist, Dirty Dead, Stump, Burning at the Stake - de ezt a felállást is összehozták, ahol kísérletezések és árnyalatok nélkül akartak klasszikus death / grind slágereket eljátszani a műfaj legnagyobbjaihoz mérten. Vagyis többek között a Napalm Death és a Nasum hatására. Az efféle boldogság pedig soha nem érhet véget, szóval újabb gyilkos alkotás érkezik Glutton For Punishment címmel. Hallhatóan több groove és death metal ötvözettel, slam és punk fanatikus arcoknak most egyaránt. Ami így, hogy mostanában kihagytam pár hasonló kört, kimondottan jól esett. Szóval az eddig megosztott négy tételt én is megosztom, és most muszáj megnéznem valami belezős horrort, ha már a nyolcvanas évek így rám lett szabadítva. Ezzel a kurva jó két énekkel és négy állathanggal...

Semmi extra, sima reggeli rutin. Valami kurva ütőssel kéne beindítani. Kotorászás az emlékekben, random be is ugrik egy cucc, amit még régen találtam valamikor. Rákeresés: Iron Lung Records. Az Iron Lung zenekar és a Sexless / No sex lemez. Szóval Seattle powerviolence több mint tíz évvel ezelőttről, ez a duó második albuma. A Rudimentary Peni énekese Nick Blinko csinálta a borítót, de ez csak egy plusz érdekesség. Mert a húsz szám az, ami durván megcsavar. Elég jók a szövegek is, már tudjuk, hogy el van baszva. Egyet-kettőt azért kiemeltem, amolyan elbaszott napi idézetek gyanánt. 

Vannak zenekarok, amikbe felkonferálások nélkül, tök véletlenül futsz bele és esel tőlük hanyatt, mert sosem hallottál még olyat. Meg olyat sem, mint a brazil Rakta, vagy legalábbis nekem ez volt az érzésem velük kapcsolatban, hogy ilyen nincs és mégis van. Valahol a poszt punk és a kísérleti zenék határán, hipnotikus, intenzív elektronikával, néhol noise gitárokkal és énekkel, ami szintén csak pillanatokra, de olyan is, mint a Dead Can Dance.