Elkezdtem őket hallgatni és nagyjából harminc másodperc alatt meggyőztek. Aztán persze rákerestem a facebook oldalukra és ott volt ez a szupercuki duma: "A Dirty Junk sztori két majommal kezdődött, akik megakartak tanulni új eszközökkel játszani. Úgy döntöttek, hogy ezt egy induló zenekarban kezdik el. Ez az a zenekar." Tök jót nevettem, de a zenéjüket akkor is komolyan vettem, mert szerintem jó, ha a helyén kezeljük a dolgokat. A duó öt új száma dalszerzés és hangzás tekintetében is profi munka. Lehet, hogy csak a második cuccuk, de érezni, hogy abszolút ki van forrva. Pedig zajos garázs muzsika, de annak kurva komplex, gitárközpontú és mindez egy izgalmas énekhanggal. 

Elképesztő bejelentések repkednek manapság, olyan mintha minden banda turnéra menne, de egyszerre és még az idén nyáron. Szerintem már eddig is úgy negyven bulit várunk, erre még tovább szivárognak az idei Desszert Fest nevek is, vagyis ma csak egy, de a többi már mindegy. Az idén negyedszerre is lefutó hazai Desszert Fest koncertsorozat nyitóestjének főszereplője ugyanis az Om. Avagy Al Cisneros az isten és itt lesz a faszi Budapesten. Méghozzá augusztus 4 - én - a születésnapomon - a Dürer Kertben. Micsoda ünnepség! Cudi Purci alá vízágyat azonnal, folyékony köszönetekkel kibélelve. Lejjebb pedig komolyzenei sztenderdek, a legjobb, ha folyamatosan pörögnek...

A napokban hallgattam meg a Crisis harmadik lemezét és úgy jutott eszembe, hogy Karyn Crisis hangja talán az egyik legnagyobb kedvencem. Mióta VHS kazettára másoltam ki éjjel a zenekar videóit, pontosan azóta. Vagyis nagyjából huszonöt éve figyelem a vele kapcsolatos eseményeket és hát volt pár elég fontos. Persze főleg az a négy Crisis lemez a sehova nem sorolható hathatósságával, ahogy Karyn tökéletesen elszabadult és mindenre képes hangja rituális táncot jár az emberi érzelmek felett és a metál csakis azért hardcore, mert elsöprően katartikus. Még a fentebb említett The Hollowing lemezen is, ahol az isteni Sabbath lehelte a hangulatot az énekesnő szelleme köré. 

Szokásos reggeli bandcamp szörf, sapkahajú lajhárpofa, koponyák és ácskalapács. Na, ez meg mi a faszom?! Tizenhárom perces szám, húszperces szám, plusz egy tizennyolcas karika, még egy tizenhármas baszki, meg még négy másik. Ziher, hogy ez haladó szint lesz. A helyszín Leeds, a taglétszám hat, az előzményeket pedig hosszan lehetne sorolni, mert vagy ötven bandában fordult meg ez a fél tucat arc, de felesleges, mert ahogy olvasom, ebből maximum három jutott el egy rendes lemezig. A Sloth Hammer meg a negyedik, akiknek a Superbia Ira Acedia már második teljes albumuk. Amely nem minden pillanatában tökéletes, de van annyira érdekes, hogy a Macska kicsit megrágja. 

Sok mindenkinek ismerős lesz, mert az első két Haram cucc eléggé ki lett pörgetve. A frontember arabul nyomja és a fejeknek ez abszolút beadta, így volt bőven megosztás az aktuális megjelenéseknél. Meg ők is elkapták ezt a kurva zajos hangzást, atom bunkó hardcore punk, de jó kis new wave hatásokkal, amik elég faszán beárnyalták a képet. Most meg itt az új kislemez, a címe Where were you on 9/11 és ez is megüti a szintet, mondhatni elég ütős lett. Főleg, hogy kőkemény személyes megélések inspirálták. 

Kint van a második chokehold szám az új lemezről. Keringet egy ideje a hír, hogy több, mint húsz év után visszatér a banda, aztán nagyjából egy hónapja meg is jött az első publikus felvétel. A Profit Over People viszont sokkal jobban adja! A tegnap megosztott új nóta az előzőhöz képest inkább azt mutatja, hogy a legendás zenekar minden tekintetben megmarad a saját hangjánál. A lassabb, kivárásos témában, magában a szám hangzásában és a szövegében is ott van a durva, úgy tűnik mégiscsak van még mit mondani. Plusz a banda számhoz fűzött kommentárja is nagyon tetszett, megérintett. 

Már megszokhattuk, hogy a Tukker Booking időnként betalál valami szokatlannal. Frontierer vagy Kollaps, időnként beakad valami ínyencebb falat, nem feltétlenül a gitárzene világából. Májusban is egy ilyen meglepetés buli lesz a berlini Instruments of Discipline kiadó két bandájával az Aurórában. Ahol az Operant drone / techno hipnotikus kombinációja és a Coal noise / industrial apokaliptikus hallucinációi egészülnek ki az UEUM szintén szokatlan ambient morfondírozásaival. Szóval, ha szereted a Test Dept., a Godflesh és The Body szerű világok kinyilatkoztatásait, akkor el kell jönnöd IDE. A kedvcsinálókhoz  végett meg indulj el lefele, itt vannak alább...

Bathory, Venom, Hellhammer és Sarcófago, mert ezeket nem lehetett megkerülni mikor gyerekfejjel beleszálltam ebbe az egészbe. A kilencvenes évek közepén viszont már nem hallgattam black metált, én akkoriban teljesen másban voltam. Néha röhögtünk a bandaneveken, meg a lehetetlen formákon és bőgatyában meg fejkendőben nagyjából ez volt az összes kapcsolatom ezzel a true dologgal. Csak pár évvel ezelőtt jött megint képbe, mikor pár elég jó banda ezt a vonalat horzsolgatta, más hatásokkal ütköztetve és ezek elkezdtek lenyűgözni. The Secret, Lord Mantis, The Howling Wind és Young and in the Way. Aztán mostanában Nightfell, Celeste és This Gift Is A Curse. Utóbbi a harmadik albumának megjelenése előtt egy kicsivel, egy zsír új videóval. 

Az olasz powerviolence / fastcore trió, azaz a Failure már rendelkezik magyar vonatkozású kiadvánnyal, a Drinkin' Beer In Bandana Records jóvoltából a kazettájuk itt figyel a vitrinben és szeretem is nagyon. Az Ona Sop viszont egy viszonylag új, pár hónapos felfedezés. Bár az is tény, hogy nem egy veterán bandáról van szó. Tréfás, súlyos pv / fastcore ez is, idén jelent meg a Geezer című első komplett cuccuk is. 

Pont tegnap tettem ki a saját oldalamra egy Hiatus számot, amit aztán Berci barátunk megköszönt, mert hosszú idő után így futott most bele a bandába megint és vette őket lehet elő. Tehát régi kedvenceket leporolgatni jó, megosztani pedig abszolút indokolt, mert képtelenség kétezer lemezzel a fejben élni. Meg azt sem mondhatja senki, hogy már ismer mindent , szóval régi jó és új is van mindig nap alatt. A The Festival of Dead Deer sem egy klasszikus favorit, akiknek a neve havonta előkerül - mondjuk a zenekar sem volt hosszú életű - de ahogy ezt a poszt-hardcore, jazz, noise kombinációt tekerik, az nekem megér egy bejegyzést.