Szokásos reggeli bandcamp szörf, sapkahajú lajhárpofa, koponyák és ácskalapács. Na, ez meg mi a faszom?! Tizenhárom perces szám, húszperces szám, plusz egy tizennyolcas karika, még egy tizenhármas baszki, meg még négy másik. Ziher, hogy ez haladó szint lesz. A helyszín Leeds, a taglétszám hat, az előzményeket pedig hosszan lehetne sorolni, mert vagy ötven bandában fordult meg ez a fél tucat arc, de felesleges, mert ahogy olvasom, ebből maximum három jutott el egy rendes lemezig. A Sloth Hammer meg a negyedik, akiknek a Superbia Ira Acedia már második teljes albumuk. Amely nem minden pillanatában tökéletes, de van annyira érdekes, hogy a Macska kicsit megrágja. 

Különben kísérleti zene, lézerpisztoly hangokkal meg ezer bizarr kis faszommal, akarom mondani effekttel, de azért nem mentek olyan messzire, sok minden lesz, ami ismerős. Ahogy írtam mindennek adtak bőven időt, hogy szépen felpakolják a málhákat, mert az egésznek tonna súlya van. Sludge és drone témák mozdulnak lassan és közben van ez a fura játék a hangulatokkal, ahogy elkezdik sűríteni az energiákat és a tipikus kiabálóssal, háttérvokálokkal egyszer csak átcsap az egész és már kész powerviolence. A Crawl to Your Death és a Carefully Offensive is eképpen csinált fasírtot az agyamból, de tök simán. Ékelve közéjük olyan bemetszéseket is, mint a Second Wors Picnic Ever és hasonlók. De a Knives Everywhere is kurva jó, bár az egy vegytiszta agónia, belülről akarta megnyalni a koponyám. Geci hosszú lemez, kell neki  időt adni, de rohadtul megéri. A Cursed Monk Records egyéb cuccaira meg érdemes rákeresni, nem egyszerű bandákban gondolkodnak az tény. Itt a kurva bizonyíték.