Bathory, Venom, Hellhammer és Sarcófago, mert ezeket nem lehetett megkerülni mikor gyerekfejjel beleszálltam ebbe az egészbe. A kilencvenes évek közepén viszont már nem hallgattam black metált, én akkoriban teljesen másban voltam. Néha röhögtünk a bandaneveken, meg a lehetetlen formákon és bőgatyában meg fejkendőben nagyjából ez volt az összes kapcsolatom ezzel a true dologgal. Csak pár évvel ezelőtt jött megint képbe, mikor pár elég jó banda ezt a vonalat horzsolgatta, más hatásokkal ütköztetve és ezek elkezdtek lenyűgözni. The Secret, Lord Mantis, The Howling Wind és Young and in the Way. Aztán mostanában Nightfell, Celeste és This Gift Is A Curse. Utóbbi a harmadik albumának megjelenése előtt egy kicsivel, egy zsír új videóval. 

Szóval negyvenegy évesen oda jutottam, hogy a black metál legalja tényleg igazi, ami kompromisszummentes és kitartó hozzáállást illeti, ez pedig frankón tiszteletreméltó. Vegytiszta, mániákus metál fanatizmus, kurva komplex és botrányosan király zeneiséggel. A tíz éve létező svéd banda, azaz a fentebb emlegetett This Gift Is A Curse pedig valószínűleg ugyanerre jutott, mert az új tételben is totálisan tradicionális black metál dominál, az egyéb hatások most kevésbé mérvadóak. Viszont az egész ettől lett nagyon súlyos, a szám második fele darabokra tépkedett. Három perctől az a gitárkáosz - ha vagy az égbe most gyere le - száz százalékban meggyőzött. Már várom az albumot. Június 14-én jön. A Throne of Ash lesz a címe.