2009-2010 körül, akkoriban egy-két éven belül több olyan banda is megjelent az extrémben, akik nem feltétlenül összehangoltan, de valahogy együtt nyitottak új lapokat. Gyilkosabbnál is gyilkosabb hangzásokban kezdték el keverni a black és sludge hatásokat, mint például a Coffinworm és a Lord Mantis is. A Dragged Into Sunlight pedig szintén ehhez az időszakhoz, hangulathoz és hangzásvilághoz kapcsolódik, első nagylemezük szörnyen sűrűvérű szertartás. A Hatred for Mankind című anyagot azonban - ugyanabban az évben - megelőzte egy kislemezes demonstráció, melynek címe Terminal Aggressor volt. Azon egyébként úgy kezdés gyanánt egy sokkal kísérletezőbb, programozott black / ambient terror körvonalazódott, hasonlóan a Gnaw Their Tongues albumokhoz. A kezdetben hatásként megemlítendő előadóval később jelent is meg közös anyag, a napokban kijött Terminal Aggressor II pedig az említett kislemeznek éppúgy folytatása, mint a négy éve megjelent kollaborációs cuccnak.

Még két hete sincs, hogy írtam ITT pár sort egy új Fotocrime videó kapcsán, ami a South of Heaven című második lemez első publikus tétele, de a Profound Lore Records videócsatornája is beintegetett, méghozzá egy másik az említett albumhoz készült klippel is. Ezzel párhuzamosan pedig újabb jó hír, hogy Ryan Petterson Budapestre is ellátogat bemutatni a friss lemezt, a turné vendége pedig az a Bleakness lesz, akiket pár sorban ITT szintén megemlítettem, kurva jó kis francia poszt-punk banda. Lejjebb tehát a Fotocrime legújabb videója és a közös turné pöpec kis plakátja. 

Az utolsó európai Sunn O))) turné vendégei voltak, akkor láthattuk őket élőben Budapesten. Most májusban pedig ismét visszatérnek, de már egy saját körút keretében, ahol a tavaly megjelent A Gaze Among Them című lemez kerül bemutatásra. Ez a kanadai trió negyedik albuma ismét csak azoknak, akik végtelenbe nyúló zenei kísérletekkel lövik magukat a katarzisért. Lassú zene, tele pszichedelikus és robosztus elemekkel, meg Robin Wattie személyében egy olyan énekessel, aki Björk hangjára emlékeztet, de Jarboe asszonytól sokkal többet tanult. Igazából elég felemelő az egész. A Southern Lord pár hete ingyen is elérhetővé tette a BIG|BRAVE utolsó lemezét, de most egy vizuális csemegét is, amennyiben bírod a belassult, nyomasztó és kékes lila képsorokat. A koncert egyébként a Három Hollóban lesz, vendég a pozvakowski, még több információt pedig ITT találsz.

Én ott nőttem fel, ahol mindenki rapper. Tehát sosem hallgattam azokra, akik azt mondták, hogy ne játsszak a színekkel. Szóval manapság is megpörgetem, amit ezen a téren meglehet, minden héten megnézek pár rap klipet és van, hogy valami beadja. Gondoltam összedobom az aktuális jobbakat, hogy legyen itt valami ilyen is. Pár masszív cucc ahol a szöveg friss, de vannak veterán arcok is, akik leharcolnak pár mondatot és ezért bőven kijár nekik a figyelem, vizuális értelemben is kihegyezve. 

Nem hiszem, hogy lenne szörnyűbb végzet, mint amikor a pénzgyűrűtől reméled, hogy leviszi magát befizeti a csekk, amíg te a tévé előtt szétfolysz, hogy mit oszt majd a nagy jós. Újabb magyar tiszta szégyen, hogy ezt a vérgeci tevékenységet is itt találták fel és sugározzák Budáról vagy negyven országba, hogy vastagabban legyen lehúzva, sok mindenféle ostoba. Magyar ingoványra, magyar agyhalálra pedig csakis hazai d-beat lehet a válasz, a Bozgor bazdmeg ledarálja. Ez a szombathelyiek új bandája, Gipsy SS és Önkiirtás tagokkal, ezúttal kevésbé okosba. Ellenben jó zajosba és pokolian parasztba! Disclose, D-CLONE, GAG és BIB szagban, mert az otthonodig ér a szar egy életen át. Segélyért, nyugdíjért cserébe küldik az energiát, hogy a kurva anyád. 

A kilencvenes évek közepe és egy új generáció eljövetele a különböző helyi színtereken. A műfajteremtő bandák közül sok már feloszlott, addigra mást játszott, vagy közben nagy kiadós kibaszott nagymenő lett. Ezért a hardcore, mint stílusmeghatározás sem úgy csengett, ahogy mondjuk még nyolcvankettőben. Az új bandák viszont keresték a visszautat és hangzásban, meg persze megnevezésben is megkülönböztetni magukat a főáramtól. Nagyjából így jött a fastcore, a kifejezés pedig adta magát, mert sorban alakultak azok a zenekarok, akik sokkal gyorsabban akartak a többieknél játszani. Azelőtt sosem volt jelentős helyszín a floridai, de az új vonalat demonstráló Possessed To Skate című legendás válogatásra két dél-keleti banda is felkerült, az egyik az AssholeParade volt négy számmal. 

Három japán lány, akiket a fotók alapján egyszerűen nem lehetett komolyan venni, pedig a Gallhammer egy kurva jó kis black / death banda. A Celtic Frost és a Darkthrone halál direkt hódolata, olyan crust bandák hatásaival kilovagolva, mint az Amebix és az Iskra. Eddig három albumot adott ki a zenekar, melyben az a Vivian Slaughter a frontember, aki manapság Norvégiában él a férjével - Maniac ex-Mayhem, Skitliv, Wurdulak - és kísérletező noise projektjében nyúzza az elektronikát.

Mióta kijött folyamatosan hallgatom, de eldönteni igazából kurvára nem tudom, hogy ezt az albumot mennyire kell komolyan venni. Elsőre ugyanis egy jól sikerült gegnek tűnik, amihez a számok viszont túl jól lettek megírva, szóval szó se róla, hogy rácsúsztam. Ha visz magával meg tök mindegy, hogy poénból a koncepció, vagy eleve a poén volt a koncepció, mert valamit piszkosul elkaptak és az nem más, mint a korszellem. A 27 Miles Underwater című lemez még most is olyan közel hozza a kilencvenes éveket, mintha beletudnék szagolni D'arcy Wretzky hosszú, szőke hajába. Ennyire egyértelmű például a Smashing Pumpkins hatása, de ennél messze többet raktak a hangzásba, mert az életérzés is benne van, ami végett anno több millió lemezt eladtak. 

Kurva gyors számok, sokkal lassabb számok, menő bandákkal split kiadványok és Weezer slágerekkel feldolgozáslemez, vagyis volt itt már minden. Minden, amitől ez a banda elég vegyes megítélésű lehet, de azt lehetetlen tőlük elvitatni, hogy az elmúlt harminc évben azért jó párszor odabasztak. Az Einstweilige Vernichtung és a Tanz, Grosny, Tanz... szerintem igazán lepusztult, de nagyon durva hangzású  grindcore / powerviolence albumok. Előbbit mondjuk pont a legendás Slap A Ham Records gondozta és legalább annyira őrült, mint a kibaszott amerikaiak. Akik szintén hajlamosak földrajz tanárnak öltözni a powerviolence bulikon - Spazz frontember - de a németek még ennél is furcsább fazonok, ők pedáns könyvelőknek tűntek a budapesti koncerten. 

Van az úgy, hogy megteker, mert fifikás, mikor olyan lesz a rock and roll, mint egy rúdtáncos betegbogár. Megszokhattuk már a Lightning Bolt albumoknál, hogy a kliséket kifordítják, mint kancsal gyerek a téli sapkát és bármiből lesz olyan zajorkán, ami kapar, mikor behatol, kis cafatokat az agyadból. Az efféle akciók mozgatórugója pedig mindig is Brian Chippendale dobos volt, ahogy az a kísérleti zenéknél ugyebár lenni szokott, ezúttal viszont változott a felállás.