2009-2010 körül, akkoriban egy-két éven belül több olyan banda is megjelent az extrémben, akik nem feltétlenül összehangoltan, de valahogy együtt nyitottak új lapokat. Gyilkosabbnál is gyilkosabb hangzásokban kezdték el keverni a black és sludge hatásokat, mint például a Coffinworm és a Lord Mantis is. A Dragged Into Sunlight pedig szintén ehhez az időszakhoz, hangulathoz és hangzásvilághoz kapcsolódik, első nagylemezük szörnyen sűrűvérű szertartás. A Hatred for Mankind című anyagot azonban - ugyanabban az évben - megelőzte egy kislemezes demonstráció, melynek címe Terminal Aggressor volt. Azon egyébként úgy kezdés gyanánt egy sokkal kísérletezőbb, programozott black / ambient terror körvonalazódott, hasonlóan a Gnaw Their Tongues albumokhoz. A kezdetben hatásként megemlítendő előadóval később jelent is meg közös anyag, a napokban kijött Terminal Aggressor II pedig az említett kislemeznek éppúgy folytatása, mint a négy éve megjelent kollaborációs cuccnak.

Crowhurts, Leviathan, Terra Tenebrosa és az új Dragged Into Sunlight. Ugyanaz a lidérces bőr alá bekúszó, belsőszerv nyaldosó elmebeteg horror, amit a Ragyogás című film hosszú folyosóin át látsz, aztán egyszer csak átránt a norvég sűrűbe, az elhagyatott tanyák rajzos romjai közé. Kövér paranoia, sovány kegyelem, süvítő szelek. Homályos zajokból és akusztikus gitárból építkező bizarr ambient. Folyton növekvő legbelső félelem, ami természetesen agresszióba torkollik és szabdalni kezd a black metál. Huszonnyolc perces szám, kiteljesedik az őrület. Kísérletező, mint egy sideproject, de a négy angol csuklyás azonos néven jelentette meg. Pedig nagyon más, mint mondjuk a Widowmaker lemez.