Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2020. február 10. 15:00 - csubeszshuriken

AssholeParade - Demo (2020)

a0012712452_10.jpgA kilencvenes évek közepe és egy új generáció eljövetele a különböző helyi színtereken. A műfajteremtő bandák közül sok már feloszlott, addigra mást játszott, vagy közben nagy kiadós kibaszott nagymenő lett. Ezért a hardcore, mint stílusmeghatározás sem úgy csengett, ahogy mondjuk még nyolcvankettőben. Az új bandák viszont keresték a visszautat és hangzásban, meg persze megnevezésben is megkülönböztetni magukat a főáramtól. Nagyjából így jött a fastcore, a kifejezés pedig adta magát, mert sorban alakultak azok a zenekarok, akik sokkal gyorsabban akartak a többieknél játszani. Azelőtt sosem volt jelentős helyszín a floridai, de az új vonalat demonstráló Possessed To Skate című legendás válogatásra két dél-keleti banda is felkerült, az egyik az AssholeParade volt négy számmal. 

1995 környékén alakultak és két évvel később kezdte kiadni a No Idea Records azokat az anyagaikat, amik máig a legjobbak. Köztük a Student Ghetto Violence című lemezzel, amin a válogatás számai és a zenekar addig megjelent kiadványai jöttek ki együttesen. Tipikusan fürge thrashcore, fastcore cuccos, de jóval könnyebb, mint egy durva powerviolence. Youth of Today gyökerekkel, csak kicsit gyorsabb ütemekkel, még hirtelenebb kiállásokkal és aztán megint több lendülettel. Minden hivalkodás nélkül elővezetett thrash ízű, de lecsupaszított egy percesek. A zenekar 2011-ig folyamatosan koncertezett és akkor még két cuccuk is megjelent, az elmúlt kilenc év azonban inaktív volt. Meg is lepődtem, hogy még adnak ki új anyagot, de a szünet és a tagcserék után most kijött ez a hétperces demo és szerintem még mindig kurva jó. Jon W. üti az alapot és Travis Ginn fogja a mikrofont és viszik kifelé a fejemet. Kurva jól szól az újabb menet, szóval turnét és lemezt, de rohadt gyorsan. Semmiben nincs annyi energia, mintha ilyet nyom egy hardcore banda. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr715468048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása