Vannak olyan fazonok, akik sosem okoznak csalódást. A legsúlyosabb ötleteikhez is megtalálják a megfelelő bandát, aztán mehet az eget zengető, elborult csapatás. Aaron Turner esetében konkrétan négy olyan zenekarban, akiknek szinte az összes lemezét szarrá hallgattam. Twilight, Lotus Eaters, Sumac és az Isis, meg az utóbbival szinte egyidős Old Man Gloom is. A Converge nagy áttörése még nem volt sehol, amikor Nate Newton gitáros, Santos Montano dobos és Aaron együtt megálmodták ezt a metál monstrumot, ami 1999 óta folyamatosan zúdul a nyakunkba és temeti az elesett lelkünket. Az eddig megjelent nyolc, meglehetősen eklektikus lemezen, amik között volt, hogy három jelent meg szinte egyszerre, plusz van egy befejezetlen trilógia.

A Conqueror és az Axis of Advance tagjaival a halál kilovagolt Kanadából. Annak is már húsz éve, hogy a Revenge megalakult és egy nagyon szigorú koncepció szerint, tökéletesen elembertelenít. Bunker black metál és dögevő death metál öt albumon át, melyek letaszítanak a legalantasabb létélményig. A hatások tekintetében pedig természetesen legelöl van a szintén kanadai Blasphemy és az örökké halhatatlan Bathory. A csontig zabált punk metálból igyekszenek tehát minden kellemetlen zöngét kitaposni ezzel az ultraerőszakos hangzással. Nekem például ez az új szám is tök olyan, mintha ez a két elborult tag egyfolytában azzal álmodna, hogy Quorthon reggeltől estig csak a Scum című Napalm Death lemezt hallgatja. Ilyen előzményekkel jön a Strike.Smother.Dehumanize című album májusban. A lemezt pedig ismét a Season of Mist gondozza.

Nektek megvan ez a francia dark wave / krautrock banda? ITT már korábban írtam az első Vox Low nagylemezről, de ma megint meghallgattam és abban abszolút egyetértettem korábbi önmagammal, hogy nagyon finom ízléssel lett összerakva. A Born Bad Records egyik legmenőbb bandája pedig úgy került újfent képbe, hogy az említett album számaihoz csináltak pár elég jó remixet, amik most jöttek ki egy kislemezen. Négy tétel, négy különböző stílusban és hangulattal, nekem nagyon adta. Igazából az eredetiknél is ott vannak alapnak az elektronikus zenék, csak itt jobban ki lett az a minimalista szemlélet, ami leginkább jellemzi a zenéjüket. A posztot pedig pluszban még megspékeltem azzal a The Fall feldolgozással, ami a legendás brit poszt-punk banda tiszteletére készült lemezen szerepel, az is tavaly jelent meg. 

Egyre több minden felesleges. Furcsa mód viszont pont ez a helyzet teremti meg, hogy az érzékenyebb réteg van annyira zaklatott, hogy közülük páran mindig megfogják találni maguknak a punkot. Én imádom az első lemezes fiatal bandákat, mert jó eséllyel hozzák a zenéjükben azokat az energiákat, amik évek óta ott tombolnak, csak sosem voltak még ilyen formán kifejezve. Az első Weeping Icon nagylemezen pedig pont ez jön szembe. Három fiatal csaj, akiket megtalált a nyolcvanas évek undergroundja, ők meg kellő vehemenciával újrafűszerezték, amit azokból az időkből hallottak és gonoszabbak lettek, mint a Sonic Youth. Ez a fajta noise rock ugyanis baszott feszes és elborult. Érzésben kurva jól visszaadja, hogy minden nap egy kicsit durvábban vagy megbaszva. 

Ahogy telnek a napok, gondolom egyre inkább értékelődnek majd fel a jó koncertvideók. Szóval azt hiszem én is bátrabb leszek, hogy megosszak amennyit csak lehet, hiszen mi mással élhetnénk túl az otthon töltött időket, mint zenével. Ezzel meg egyébként is régóta szemezek, egészen pontosan többször is megnéztem ezt a koncertrészletet, ahol együtt nyomja a Thou és Emma Ruth Rundle.

Olvastam, hogy a napokban milliók töltötték le a Fertőzés című filmet. Gondolom egy olyan világban, ahol a leginkább érzelemmentesnek maradni lett a divatos korszellem, szükség van valami buta amerikai mintára, hogy hogyan is esünk szakszerűen pánikba. Az viszont ezen felül is abszolút vitathatatlan, hogy napjainkban történelmi időket élünk és ami történik, megrengeti majd mindannyiunk alapjait. Ez a történet tehát nagyon sok minden mást is előre vetít. Például azt, hogy milyen lesz egy olyan bolygón élni, ahol elég egy gombot megnyomni és máris több százezer ember éhezik. Kivezényelt hadseregek az utcákon, hermetikusan lezárt határok és egyedül az állam által gyakorolt, megkérdőjelezhetetlen totális kontroll. A történelemben is mindig így volt. Első körben valamiért indokolt, aztán később már a hétköznapok része lesz, ez a kegyetlenül fojtogató félelem. Szóval sosem volt még ilyen aktuális egy Khost lemez. Bujkálhatunk még egy darabig, de a civilizációnak vége lesz. 

A Full of Hell, Primitive Man, Eye Flys koncert tűnt a tavasz egyik legnagyobb veszteségének, de aztán törölve lett és két nappal később már borult minden. Ezt a formációt egyébként a  Full of Hell, Triac és Backslider tagok még tavaly hozták össze, a céljuk pedig egyértelműen egy Unsane worship banda volt. A Context című hatszámos bemutatkozóanyag aztán hozta is ezt a Amphetamine Reptile, Touch and Go vonalat, meg a noise rock fémjelezte kilencvenes éveket. Mindjárt utána első lendületből pedig el is kezdett készülni az a nagylemez, ami néhány nap múlva jelenik meg. Az emlegetett turné tehát a Tud of Lard című albumot mutatta volna be, de ezt sajnos csak később tehetik meg, reméljük, hogy akkor is képben lesz Budapest. Az új cuccról egyébként már két szám is publikus. A Tubba Lard és a Guillotine is elég nagyot szól. 

Modern daráló vagy régi vágású grindcore?! Ha utóbbi, akkor természetesen korai Napalm Death, esetleg az első Brutal Truth. Meg van a bizonyos harmadik út, ami a nyolcvanas évek legvégén jelent meg, de azóta is az egyik legnagyobb tanítás, ez pedig a Terrorizer World Downfall című albuma. Jesse Pintado, Pete Sandoval és Oscar Garcia egy olyan grindcore lemezt raktak együtt össze, ahol a hangzás szerintem a többi korabeli klasszikusnál sokkal jobban tükrözte a japán crust bandák stílusra gyakorolt hatását. Ezt pedig csak azért jegyzem itt meg, mert nekem tök ilyen a FEASTEM is. A Graveyard Earth pedig a finnek lemezei között a negyedik és alig egy hete, hogy eleresztették a láncról.

Ha engem kérdezel, én őszinte leszek és megmondom a frankót, hogy azért szar ez az oldal, mert kurva kevés az olyasfajta thrash, ami járványok idején is teljesen szét, vagyis tökre összeszed.. A tornádó metál amikor penge, engem mindig visszarepít az időben oda, amikor először le lett rúgva az a kibaszott gyerekszoba. Lengyel Takt kazettákon sorakoztak a polcon az Anthrax, Napalm, M.O.D. és Suicidal Tendencies albumok, én meg csak pislogtam a sapkám alól, hogy mennyi erő van ebben a zenében. Ezek tehát azok a megkerülhetetlen előzmények, amik nélkül egy új Verbal Razors lemezről azért elég nehéz lenne beszélgetni, ez ugyanis megint csak vegytisztán a nyolcvanas évek legjobb pillanatit idézi.  

Ha be kell még őket mutatni, akkor nagy gáz van! A kaliforniai The Cramps ugyanis minden idők egyik legvagányabb punkzenekara, akik a szexet, a horrort és a szörföt is belekeverték a polgárpukkasztásba, egyszerre játszottak hat különböző stílusban. Lux Interior és Poison Ivy, avagy a két nagy provokátor. Rockabilly, glam rock, blues és surf punk összesen kilenc albumon. 1976 és 2009 között volt aktív a zenekar, mikor is Lux Interior, azaz Erick Purkisher sajnálatos körülmények miatt meghalt. Bandájuk viszont mindig legendás marad, rengeteg kurva nagy rajongójuk van. Szóval adja magát egy korrekt feldolgozáslemez, amit most a Three One G Records hozott össze.