Egyre több minden felesleges. Furcsa mód viszont pont ez a helyzet teremti meg, hogy az érzékenyebb réteg van annyira zaklatott, hogy közülük páran mindig megfogják találni maguknak a punkot. Én imádom az első lemezes fiatal bandákat, mert jó eséllyel hozzák a zenéjükben azokat az energiákat, amik évek óta ott tombolnak, csak sosem voltak még ilyen formán kifejezve. Az első Weeping Icon nagylemezen pedig pont ez jön szembe. Három fiatal csaj, akiket megtalált a nyolcvanas évek undergroundja, ők meg kellő vehemenciával újrafűszerezték, amit azokból az időkből hallottak és gonoszabbak lettek, mint a Sonic Youth. Ez a fajta noise rock ugyanis baszott feszes és elborult. Érzésben kurva jól visszaadja, hogy minden nap egy kicsit durvábban vagy megbaszva. 

Találtam egy alig pár hónapos élő felvételt a bandával és szétrajongtam, ahogy nyomják, ahogy játszanak. Iszonyat penge a dobos csaj, de mondjuk az sem teljesen igaz, hogy a Weeping Icon az első olyan zenekar, ahol ezt meg tudja mutatni. Mind a négyüknek voltak már Brooklynban más zenekarai. Talán ez is szerepet játszik abban, hogy több nagyon egyedi stílust is összetudtak a lemezen olvasztani. Mindehhez pedig sikerült egy olyan gitárhangzást kikristályosítani, ami az Ankles című számban harminc másodperc alatt meggyőzött. Ebben az elején kurva lassan játszanak és így iszonyat jól kiadja, ezt a hidegrázás üveghangot, amin pluszban ott horzsol a torzító. 

Poszt-punk ritmus, masszív káosz. A Be Anti is sokkal mocskosabb és dühösebb, mint az egykori Sonic Youth. Kurva jó, hogy ennyire zajos, viszont végig marad olyan dinamikus, hogy egyszer sem esik szét teljesen. Pörög ez a monoton, megállíthatatlan ütem, közben meg beszél, sikít, üvölt a két énekes, mint az alvászavaros Kat Bjelland és egy túlhúzott Poison Ivy szilánkos duettje. Imádom, mikor a csaj úgy énekel, mint egy megbuggyant játékbaba. A Ripe for Consumption és a Like Envy a két klipes nóta, melyek közül a második nekem jobban adja, mert a hetvenes évek doom gitárja és az egész sokkal rockosabb alapja, alapvetően elég szexi. A Natural Selection is azért tetszik, mert rohadt lassú és míg a gitár frankón legendás, az ének olyan, mint egy telefonbeszélgetés. Az anyag pedig csak a végén veszíti el a punkos lendületét és ezért a Control című hatperces befejezés, egy dallamosabb elszállás. 

A fentebb említett felvételt meg betettem ide lejjebb, mint írtam nekem sokat hozzátett, hogy láttam, hogy nyomják élőben. A nemrég ecsetelt Night Goat nevű bandánál is leírtam, szerintem kurva jó, hogy az új zenekarok is rátaláltak a kísérletező múltra és beemelik a régi noise sulit, ebbe az árnyaltabb és modernebb hangzásba. Plusz mindkét videó elég fasza.