Emlékszel még  úgy egy éve, mikor kijött az első Fuck Bad Things kislemez, hogy az mennyire fasza volt? Zöld-sárga borító és a bilit megint kiborító régi sulis hardcore-punk, jóféle hazai vonatkozásokkal. Azóta volt egy tagcsere, eltelt egy kis idő is, meg  készülnek az új dalok is. Gondolom valamikor majd biztos lesz új anyag, most viszont videóba lett csomagolva egy friss dal . Tudom, hogy a Mindenkinek Jár már  tegnap óta terjed, mint a bozóttűz, de akinek még nem volt meg, annak itt a legújabb idilli budapesti hardcore dili. Jó lett ez, jó lesz ez baszki! Nagy Fuck Bad Things pacsi!  Csatt! 

Pàr hete kiraktam már ide egy FREEJACK számot, de aztán jött még hàrom, újabb és újabb megosztások, végül pedig itt a teljes album. Tizi papa és Sas karantén projektje keményen beindult, így két hónap alatt összerakták ezt a tizennégy számot. Plusz felkerült még a Zuhanj Te Bombázó frissen feljátszott verziója, ezzel együtt lett tehàt teljes az anyag. Tervek pedig úgy fest vannak még bőven, július közepén például klipforgatás lesz, szóval ebből még bármi lehet. BPHC és SCHC keresztapák – röpködnek ám a nagy dumák -  új egysége South Park módra, vagyis a szövegekben basszátok meg a savat mindenki vastagon megkapja. A rohadék hatalom és közönyös emberek, mindazok, akik hozzátesznek ehhez a tehetetlen jelenhez. Két napja fent van az  egész cuccos, itt lejjebb egy A és egy B oldal felosztásban megtalálod. Az album ingyen letölthető. 

Esős őszi napokon, egy másik alkalommal pont pünkösdkor, de karácsony estéken is eszembe szokott jutni az arcod, a hangod, olyankor mindig megnézem ezt a videót. Nekem a szemmel szinte  láthatatlan változások misztikumáról és az abszolút pozitív hozzáállásról szól.  Rád kerestem már az összes létező platformon, hiszen még a kiskutyád nevét sem tudom, pedig egyszer még ajándékot is vettem neki. Rengeteg benne a kérdés, alig tudok rólatok valamit. Összesen hat perc, egy születésnapi dátum és ennyi. Ha olvasod ezt, kérlek jelentkezz be nálam Johnny! Boldog születésnapot barátom! 

Ellentmondásos olyan számokat megtapsolni, egy olyan előadóért rajongani, mint Chelsea Wolfe. Csak a szomorúság árad belőle, ahogy szinte meztelenre vetkőzve adja ki magát, mi pedig állunk körben és tapsolunk hozzá. Persze gyönyörű melankólia, ami átszövi a súlyos dalokat és illik is meghajolni egy ennyire őszinte dolognak, csak valahogy mégis fura. Az énekesnő most viszont egy másik oldalát is megmutatja, ugyanis a Mrs. Piss nyersebb, zajosabb és bőven spontánabb anyag , mint a szólólemezek. Wolfe kisasszony már sokszor megmutatta, hogy ízlését sokféle hatás formálta és ez az új, kétszemélyes projekt is erről szól. Csak a Self-Surgery a többi lemezhez képest tök máshogy szól.  

Viharban a bicajjal, kézzel hideg chilis bab, oda kell baszni a napnak. Egy ideje amúgy sem érdekel semmi, csak a szörnyekre emlékeztető ágak és a kurva sűrű pókhálók. Páradús, sötét ösvényeken a csalán csípi a lábam és a death metál az egyetlen barátom. Nem kevés megjelenni készülő, elmenyúzó anyag van a műfajban, de én csak ezt a négyet várom., most ezeket ajánlom. Az ügyben legmegbízhatóbb kiadóktól. 

A Xibalba az egyik élő bizonyítéka annak, hogy Kaliforniában nem csak cincogó gördeszkás punkok vannak. Laptördelő lépcsőkről és szanaszét fújkált medencékből ugrottak bele az egészbe, alapnak ott volt a kilencvenes évek zenéje, meg persze az a fajta őrület, ami le akar bontani a picsába mindent. 2010 körül szerintem már bőven leáldozóban volt a metalcore, elkezdett kurvára hígulni a dolog, de ezek a latin-amerikai gyerekek azért még oda rúgtak egy nagyot. A bemutatkozólemez és a Hasta La Muerte is oda bírt baszni a súlyos dögökkel. Minden ott volt, ami jó tud lenni a metál / hardcore keverékben. Csak közben én nem tudom eldönteni, hogy mennyire szeretem, kicsit ugyanis szkeptikus vagyok ezzel a túlhúzott hangzással. Simán megcsinál, mert van annyira brutális, de közben van benne valami nagyon mesterséges is. Szóval kérdőjelekkel mentem neki az Ãnos En Infierno című negyedik lemeznek, de igazából nem bántam meg, hogy megrágtak és kiköptek. 

Idővel mindenki megszereti az ékes zenét. Több otthonülés, folyamatosan táguló érdeklődés és az évekkel beérő bölcsesség, aztán egyszer csak megjelenik az egyik szívrekeszben az a melegség, valami klasszikus gitárszóló hallatán, amit még a hetvenes évek legelején írtak talán. Klassz kis történetek ezek, viszont egy fasza metál lemezen szerintem továbbra is fröcsögjön a vér és törjön az üveg. Ha az első öt perc nem hozza azt, amit a Született Gyilkosok című filmben a nyitójelenet, inkább hagyom a picsába. Az összes téma és az atmoszféra kötelező jelleggel legyen gusztustalan, hogy mikor megszólal egyből lássam magam előtt, ahogy vért prüszkölnek a parasztok. Horzsoljon, gyomrozzon, valaki hörögjön, valaki sikítson. Mondjuk ebből a szempontból a Rat King nem is okozott csalódást. Ez hamisítatlan és mosdatlan punk metál. 

Milyen elmék hozták létre ezt a zajt? Miféle emberekből ömlik kifelé ez a megnevezhetetlen moraj? A Sunn O))) baszki, szinte felfoghatatlan zenekar. Az újrakiadás miatt a Flight of the Behemoth ma reggel kétszer lement és annak ellenére, hogy sokszor percekig nem történik benne semmi, teljesen fel tud kavarni. Búgó, hasadó, lezúduló emlékek, zuhanás egy ősi álom sűrű ködjében. Ez volt a második album, ami 2002 januárjában jelent meg, de maguk a felvételek 1998 és 2000 között születtek. Az album utolsó számában itt van először ének és Merzbow is közreműködik két tételben, szóval már mozgalmasabb pillanatok is megfolynak az éterben. Összesen kétszer láttam őket élőben és a legjobban talán az tetszett, ahogy a koncertek felénél elkezdtek kifelé szállingózni az emberek, olyan súlyos volt a nyomás. Csak a Sunn O))) terhe és nincs semmi más. 

Ha Immortal Technique olyan a rap zenében, mint a Crass a punkban, akkor dälek meg csak legyen simán Rudimentary Peni. A hozzáállásuk alapján nyugodtan lehet mindkét rappert az anarchista zenekarokhoz hasonlítani. Will Brooks is például épp úgy, mint a Peni, szeret határokat feszegetni, kísérletezni és nagyon durván belemenni az emberi lét ellentmondásaiba. Iszonyat művelt a pali, ennek köszönhetően elképesztőek a szóképei és mindehhez a zene is kurva egyedi, aminek szintén nincsenek korlátai. Misztikus, zajos vagy épp melankolikus mélyrepülések, amik mintegy szerszám csavarják az agyadba a szövegeket. Hét dälek lemez és számos más projekt mellett emberünk viszont iconAclass néven is létezik és a kilencvenes évek hip-hop zenéinek stílusában nyomja szigorúan politikusba. Most pedig kijött egy idevágó és másik két cucca is, amiket összeszedtem ebben a triplaposztban. 

Nem csúszik könnyen, nehéz falat. Eddig bármi, amit csinált a Thou zenekar, az bejött és nagyjából így jött le. Felkavaró tartalommal harmóniában a súlyos zene. Nagyjából tíz év alatt nyolc meghatározó lemez, ezek mind megkerülhetetlenek, ha a perifériákon mozogsz. Reménytelenül huszonegyedik századi a dolog. A banda viszont több régi klasszikushoz is hozzányúlt, mint például a Something in the Way, ezzel a Nirvana örökségét egy teljesen új dimenzióban elhelyezve, mert az ő feldolgozásukban a pokoli kín az eredeti verzió ezerszerese. Ez a pár évvel ezelőtt kidobott felvétel vetítette előre a Blessings Of The Highest Order lemezt, most ugyanis összesen tizenhat Nirvana felvétel hallható a Thou jellegzetes saját hangzásvilágában.