Mindannyiunknak furcsa ez az év, az egészen biztos. Például a Dávid dalaival való ismerkedésben is az volt eddig az alapritmus, hogy voltak mindig esték, amit más esték követtek és egészen közelről lehetett őt kísérni, érezni és hallani, hogy az út éppen merre megy. Az elmúlt egy év és persze főleg a tavasz azonban nagyon is elcsendesedett, így az említett alkalmak egyike helyett, az első publikus tételt az új lemezről ezúttal a kiadó mutatta meg, ez volt a Dead Sister. Piszkosul jó számnak gondolom, de nem döbbentett meg. Az elmúlt években a The Devil's Trade az én világomnak is a részévé vált, így mint a rég nem látott régi jó barát is meg tud úgy szólítani, mintha csak tegnap lett volna, hogy az újonnan megjelent What Happened To The Little Blind Crow lemezt négyszer egymás után végighallgattam. 

Ha minden normális lenne, mi most biztos épp Csehországban lennénk és gyűrné az arcunkat az Obscene Extreme.  Egy éve volt, hogy megint  ott játszott a Dropdead – mondanom sem kell, hogy atombomba volt a koncert – de olyasmire kurvára nem emlékszem, hogy új cuccról akkor lett volna szó.  Most viszont van itt egy új videó és a banda szeptember végén ki is hoz egy új albumot. Ami nyilván nem kis meglepetés, hiszen az utolsó split kiadványnak is már hat éve, nagylemezből pedig amúgy csak kettő van 1991 óta.

Épp szabadságon vagyok, épp ezért most nincsenek új posztok, pedig az új cuccok kurvára pörögnek. Steve Von Till, Primitive Man, sokan màsok és Full of Hell, de akik mellett végül még sem tudtam elmenni szó nélkül, azok a kedvenc kaszásaim. A Street Reaper lemez három éve is zseniális húzás volt - konkrétan napjainkban a legdögösebben recsegő, lelakott doom - de most jön az új és a rock and roll kicsit megint betegebb. A promóció legalábbis ezt sugallja, a Ponyvaregényből a Béna maszkja kihipózva, amiben emberünk kajak úgy fest, mint egy betépett beluga. Szűzies vasfogú szexrabszolga. A tréfán túl pedig az új szám is adja, mely egyben a Dead End album első publikus dala. A R.I.P. hangzása totál jellegzetes, fergetegesen nyers ős témákat pörgetnek, rohadt paraszt humorral, szarkazmussal elkeverve. Mindeközben pedig geci epikusok,vagy geci alattomos garázsban szétbaszott a dolog. Októberben jön az említett negyedik lemez. 

Süt a nap, végre már nyár van, de a varjak az ablak alatt vészjóslóan kárognak. Ezeknek az okos dögevőknek különben nagyon súlyos hangjuk van, ami frankón mintha azt üzenné, hogy hamarosan vége van. A kérdés, hogy meddig vagyunk meg amúgy is mindig ott recseg a tudat alatt. Egy barátom, aki nagyjából egy éve, hogy meghalt írt egy szöveget az elmúlásról, pedig akkor még nem is tudta, hogy beteg. Elég sokat gondoltam mostanában én is erre, hogy miért mindig és miért pont az ilyen súlyos zene, tele szenvedéssel a létezés hátterében, a halál szagát és szelét leginkább a szőrén ülve meg. Érezni közelebbről, hogy az élet mennyire kegyetlen. Talán, mint a szamurájok is régen, akik békét kötöttek a halállal és nem kellett többé félniük, mert mikor találkoztak, az csak találkozás volt egy régi baráttal. Újabb utazások kezdete a halállal, oda viszont már nem viszel csomagokat.  A Glory, Glory! Apathy Took Helm! a Vile Creature harmadik albuma.  

Jómagam is kisvárosi kölök vagyok, azaz Dunaújvárosból származom és onnan vitte az élet Pécsig a dolgom, szóval ez az a két hely, amire kicsit jobban rálátok. Vagyis csak látnék, mert lófasz sincsen a két városban összesen. Max pár metál banda az egyikben. Szóval abszolút értem a veszprémi örömöt, hogy ott meg valami felpörgött és össze lehetett szedni ehhez a válogatáshoz tíz nevet, mind elég eredeti underground produkciók. Én például mindig azt hiszem, hogy képben vagyok, de Bojang Bugami és a Sheep In Wolves' Clothing sem volt meg. Beszarás hatásos hardcore-punk bandák ezek, geci nagy például a Március szövege. Aztán a dallamosabb Makeshift Promise és a Zyklonfilter, én például ezekkel sem voltam képben. Laci Akusztik Band, PFA és Nauru. Ezeken túl végül is minden meglepetés volt, de abból a jobbik féle.

Van még olyan, hogy Norms vagy manapság már mindenki torz? Szerintem szuper fontos kérdés és a feltevését minden körülmények között támogatom. Az én véleményem, az én háborúm, az én hatásom! A saját négyzetében már mindenki központi hatalom. Ebben a kibaszottul individualista kiabálásban pedig talán még a punk a legjobb. Abban az esetben, ha geci nagyot horzsol és nem akarja az agyadba vájni, hogy mi a faszt gondolj. Ettől lesz más. Öt perc, vagy tíz perc kikapcsolódás. Ősdühös gimnasztika, rángatózás. A Háború és Fű is ilyen genyó. Tekeregsz, mert gyors, de nem érted mit mond.  

Nem kecsegtet semmi újjal, nyakadat fogja a roppant súllyal és mégis mintha először hallanád, ilyen a jó death metal. Az Incantation pedig szintén az a fajta veterán banda, ahol tudják, hogy legyenek az új számok úgy összerakva, hogy tetőtől-talpig meg legyél merítve az aljasba. Idén lesz harminc éves a New Jersey zenekar és mivel, ha nem egy durván új albummal ünneplik a jubileumot. A Sect of Vile Divinities lesz a sorban a tizenkettedik és egészen pontosan augusztus 21-én érkezik, újfent a Relapse Records gondozásában. Funeral doom átokkal, a legősibb és legsötétebb death metal mintákkal, komor pusztulással. A Propitiation is egy ilyen dal, szakad az arcom a harminc fokban, vánszorgok a négy fal között, mint a kiengesztelhetetlen idő rabja. Baszott jól esett ez a nehéz nóta.  

Régen, amikor szinte csak az ortodox vonal tombolt, lehetett azzal szórakozni, hogy megfordítottuk a kazettát és mintha ugyanaz a szám szólt volna tovább. Nem volt túlságosan változatos az igazi black metál. A műfajt azonban a legextrémebb végletek teremtették és később egyre inkább megjelent a színéren is ez a végletesség. Így a stílusra épp úgy jellemző a szigorú hagyományőrzés, mint az állandó innováció és a kísérletezés. A kilencvenes évek közepétől, főleg a norvég erdők legszéléről jó néhányan elindultak ezen a progresszív vonalon, ami egyre színvonalasabb alkotásokat hozott. Ulver, Ved Buens Ende, Virus és Manes. Ezen bandák hatásainak az Oranssi Pazuzu is sokat köszönhet, de a görög Hail Spirit Noir is emerről merített. A Thessaloniki banda már a nyolc évvel ezelőtt megjelent bemutatkozó albumon is a hetvenes évek pszichedelikus árnyalataival kísérletezett, de a történet még azóta is sokat finomodott, terebélyesedett. Így a most megjelent Eden in Reverse című negyedik lemez is komoly magasságokban van. Elbűvölő, progresszív és sötét anyag.  

Hosszabbak a napok, de az idő egyre kevesebb. Új cucc viszont van bőven és néhány eléggé vehemens. Próbálom a posztok terén tartani a tempót és hozni a disznót, hozni a prosztót, de kurvára nyár lett és nincs könnyű dolgom. Szóval legyen az, hogy tömbösítek és ahogy jómagam is esténként futva az erdőben, úgy ma a fekete macska is nagyot megy. A CUT PASTE friss megosztásai szerintem sokunknak hiányoznak, de azért van pár hiánypótló videócsatorna, ahol szintén csak jó dolgok pörögnek. A xBrutalYouth666x is pont ilyen, úgy egy éve követem és elég keményen be tudott találni egyik-másik kislemez, amit innen vadásztam le. Az új Trash Talk EP tehát csak a teteje, mert a friss Take Offense anyagba is itt futottam bele, meg egy rakás patent crossover, amik felrobbantották az agyam. Vagyis efféle hardcore-punk esszenciák jönnek most szépen sorban. 

Ugyanazok a hullámzások, aggasztóan folytonos ismétlődések, beidegződések. Írtam már jó pár cikket a Human Impact dolgaival kapcsolatban, pedig még egy éve sincs, hogy létezik ez a zenekar. Az ITT kicsit körüljárt bemutatkozó album az Unsane méltó folytatásának bizonyul és sokszor zeneileg is hasonló, csak szomorúbb. A Cop Shoot Cop komor világvége vízióit már sokkal közelebbről ízlelgetjük, ehhez a hangulathoz tesznek hozzá megint sokat a billentyűk ebben a két új számban. A Transist / Subversion kislemez a napokban jelent meg, azonnal két friss klippel egyetemben. Amerika sok helyen lángolt az elmúlt hetekben és az egyik videó tartalmaz is aktuális képeket, de hogy a világunk egyre inkább működésképtelen, az különben egyetemes. Meglátjuk mi lesz.