A Kyuss hatására már a zenekar nevéből is lehet következtetni. A Green Machine című tétel megjelenése után három évvel, mikor a japán négyes összehozta saját bandáját, erről a számról nevezték el azt. Meg az út is maradt stoner / doom, de nem kevés punkos beütéssel. Szóval a D.A.M.N. című első lemez sokszor inkább úgy szólt, ahogy mondjuk az Eyehategod is, szintén a kilencvenes évek végén. A tipikusan japán hardcore és a blues hatásokban gazdag doom fúziójából a bemutatkozást követően pedig még két album született, aztán 2007 körül feloszlottak. Most viszont ismét egyben vannak, és napok múlva meg is jelenik egy új lemez. 

A műfaj szintén meghatározó, második fontos időszaka, azaz a kilencvenes évek legeleje. Hiteles háttér, határozott mondanivaló és egy nagy hatású lemez. A Prison of Hope című chokehold album egészen biztosan ott van a tíz legjobb között, ami a vegan straight edge vonalat illeti. Kiállásuk akár az Earth Crisis vagy a Vegan Reich, nagyon szigorú volt. A kanadai zenekar később csinált még egy albumot, de van még két kislemez és egy split anyag is, ami keményen politikus és épp ezért említésre méltó, de 1996 végén mégis befejezték. Hat év és egy kerek sztori, ami így maradt legendás. Majd jött két reunion turné a közelmúltban, most pedig a kanyarban egy új lemez. 

Szerintem az utolsó Cypress Hill sem lett rossz, ha elkergetjük az illúziókat, hogy már sosem lesz többet kilencvenhat. Muggs alapbandája azonban már régen nem hat meg annyira, mint azok a kollaborációs lemezek, ahol más rapperek csúsznak rá a mester alapjaira. Sick Jacken, Planet Asia és Ill Bill. A velük készített közös anyagok mind meghatározó cuccok számomra a huszonegyedik század rap zenéit tekintve. A sor pedig most bővült, Dj Muggs egy évet alatt két lemezt is csinált. Tavaly ott volt Roc Marciano és a Kaos...

Sosem csinálhat senki olyan szemét zenét, mint a Dystopia, de az utolsó szám frankó az utalás, hogy ezek hárman is szarrá hallgatták. Inkább úgy szólnak, mint a Nails,  szóval Pennsylvania államban megint bivalyra lett véve a figura. Meg nem is igazán lassú a Split/Cross bemutatkozóanyaga, tényleg csak a hangzás, ami valahol mélyen, jó kis brutális  sludge.

Mikor az első Oozing Wound lemez átlovagolt az arcomon, csak kapkodtam a fejemet. Totális 'out of space' thrash, aminek közelről sincs egyfolytában Voivod szaga. Nem tudom mennyi füst kellett ehhez, de abszolút sikerült elvonatkoztatni bármilyen mai metál valóságtól és én imádom a meglepetéseket. Aztán két éve jött a Whatever Forever lemez és az is faszán megcsinált. Padlógáz a ködben, követhetetlen hangzásvilág és furmányos, cikázó gitárok. Meghallgattam párszor és már a folytatást vártam,  akkor teljesen rájuk csúsztam. 

Játszottak már Magyarországon, sokak számára már rég nem ismeretlenek. Bár tény, hogy a Pontiak nagy király, szóval nincsenek véletlenek. Elég eklektikus zenei perspektíva, elég széles az elképzelések tere, egy stoner rock nagyon szűk, mint jelző, bemutatni ezt a nagyszerű triót. Kiknek két éve kiadott Dialectic of Ignorance című lemeze, egy nagyon alázatos, de iszonyatosan elszállt mestermű. Holnap pedig nyilván erre is építenek majd a Dürer Kertben, ahol remélhetőleg ismét fasza koncertet adnak majd. A So Low és a hazai Witch Bone Garden társaságában, egy jó Cudi Purci Booking szervezésnek köszönhetően. Akinek gusztusa ki ne hagyja, ízelítők a bulihoz itt lejjebb.

Kicsiny falum ott születtem én, nincs ott gyertya, nincs ott lámpafény. Házunk előtt furcsa kereszt áll, Sátán engem mindig hazavár. Hogy mi lesz a vége nem tudom, meghalok egy bűnös hajnalon. Amikor a temetőbe kísérteni térek, anyám hallgass Hellhammer lemezt. - Vagyis maradjunk csak annyiban, hogy nekem kellett összeraknom ezt a cikksorozatot. Részben azért, mert ahol sok a rákos 888, ott kell egy erős 666. Leginkább viszont azért, mert gonosz lemezek mániákus rabja vagyok, amiket újra és újra be kell tegyek, örökös önkielégítésre kényszerítenek. Ezért lett a kedvencekből stílusosan háromszor hat, durva halál az utolsó hat. 

Nem hiszem, hogy be kellene mutatnom a clevelandi hardcore színtér egyik legerősebb hangját, azaz a Ringworm zenekart. Azt a bandát, akik hangzása a metál és a hardcore fúzióját tekintve meghatározó volt a kilencvenes évek legelején. Persze azóta sok minden történt, legfőképpen töménytelen tagcsere, ami Human Furnace zenekarának létjogosultságát lehet megkérdőjelezi, de megállítani nem fogja. Szkepticizmusnak pedig részemről sincs helye, engem simán megvett még az utolsó két lemez is. A Snake Church után három évvel, most itt egy újabb tétel, mely egyben az új anyag címadó dala is. A Death Becomes My Voice album természetesen ismét a Relapse gondozásában jön ki május 3 - án, az első publikus ízelítő pedig itt lejjebb szakít. Erre se nagyon kell szerintem panaszkodni. 

Olyasvalaki osztotta meg, akivel a kapcsolat az itt megosztott dolgokon kapcsán lett. A Zorn új kislemeze kegyetlenül betalált, nem ismertem a bandát, de tényleg kivehetetlenek a lejátszóból. Esküszöm, mintha nekem írták volna, pedig nyilván kurvára nem, de az első hangtól az utolsóig úgy épül fel ez a cucc, hogy benne van minden, amit ezekben a zenékben a legjobban komálok. A tény, hogy a legjobb metál lemezeket mindig punkok csinálják, ismét beigazolódott. A Castle of Death öt száma, ahogy írni szokták definíció. Crust, speed és crossover vonalon a lényeg tömören. 

Nincs mese, én kínálok neked egy másik világot. Nincs mese, a valóság ellen kapsz egy sorszámot. - Szóval maradjunk annyiban, hogy nagyon régóta szerettem volna egy ilyen cikksorozatot. Részben azért, mert Cronos, Tom Angelripper és Tom G. Warrior így büszke lehet rám. Leginkább viszont azért, mert gonosz lemezek tartanak fogva, amiket újra és újra be kell tegyek, örökös agitációra kényszerítenek. Delejes szarságok, terjesztenem kell őket. Ezért lett a kedvencekből most stílusosan háromszor hat, így hat tehát a második hat.