Szerintem az utolsó Cypress Hill sem lett rossz, ha elkergetjük az illúziókat, hogy már sosem lesz többet kilencvenhat. Muggs alapbandája azonban már régen nem hat meg annyira, mint azok a kollaborációs lemezek, ahol más rapperek csúsznak rá a mester alapjaira. Sick Jacken, Planet Asia és Ill Bill. A velük készített közös anyagok mind meghatározó cuccok számomra a huszonegyedik század rap zenéit tekintve. A sor pedig most bővült, Dj Muggs egy évet alatt két lemezt is csinált. Tavaly ott volt Roc Marciano és a Kaos...

Idén Eto és a Hells Roof. Egy számomra kevésbé ismert MC, aki a jellegzetesen morózus alapok hangulatát hallhatóan jól elkapta. Bár ez esetben nálam nem feltétlenül szöveg centrikus a rajongás. Az ismert producer egyszerűen csak visszakanyarodott a saját alapjaihoz, senki más zenéivel nem tudnám összekeverni ezeket a nettó hangmintákból felépülő sűrű hangulatokat. Nagyjából olyan masszív és forró az egész, mint a borítón látható gőz, ahogy a csatornákból a felszínre gomolyog. Jó sötét, alattomos az egész, ehhez illeszkednek a kokain biznisz kimeríthetetlen témakörét körbejáró szövegek is. Sokkal kevesebb jó cucc van, mint húsz éve, de néha még tartanak a kilencvenes évek. A Hells Roof lemezhez eddig két videó készült. Ezeket raktam, mert ezt osztották meg. De fent van a teljes lemez is...