Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2019. március 08. 17:30 - csubeszshuriken

15 év után megint egy kedvenc - Jön a Greenmachine és a Mountains of Madness 

52313904_2086489824745425_5147294691078701056_n.jpgA Kyuss hatására már a zenekar nevéből is lehet következtetni. A Green Machine című tétel megjelenése után három évvel, mikor a japán négyes összehozta saját bandáját, erről a számról nevezték el azt. Meg az út is maradt stoner / doom, de nem kevés punkos beütéssel. Szóval a D.A.M.N. című első lemez sokszor inkább úgy szólt, ahogy mondjuk az Eyehategod is, szintén a kilencvenes évek végén. A tipikusan japán hardcore és a blues hatásokban gazdag doom fúziójából a bemutatkozást követően pedig még két album született, aztán 2007 körül feloszlottak. Most viszont ismét egyben vannak, és napok múlva meg is jelenik egy új lemez. 

2004 és tizenöt eltelt év után tehát jön a Mountains of Madness, ami ezúttal tizenhárom számot fog tartalmazni. Az anyagot pedig a Daymare Recordings fogja gondozni, a hivatalos megjelenés időpontja március 20. Az információs csomaghoz pedig megérkezett az első publikus nóta is, aminek Shadow a címe és egy gyors kétperces. A két eredeti és két új taggal kellőképpen ígéretes, úgy tűnik hangzásban a kezdeteket szeretnék megidézni, az pedig ahogy írtam, elég jó volt. Úgy fest, hogy van mit várni. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr2314677598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása