Ő is inkább kőbe véste, vagyis "do it yourself" nyomta, nem bízta az egészet nagyobb kiadókra. A tíz parancsolat abszolút az alap, tehát ugyanúgy kötelező, mint a következő split lemezek. Szentírás és hardcore, mind a kettő meggyógyítja a fejeket, mindkettő adhat erős keretet. Csak előbbi egy kicsivel népszerűbb, de Istennek a punkoknál mindig sokkal jobb volt a lobbija, igaz az övé tisztes főállás, míg a zene az csak valakinek a hobbija. Mégis isteni, ahogy tolja, se lóvéja, se zsíros kiadója és többek között ezért is praktikus - nem csupán szimbolikus - hogy együtt jelenjen meg két fasza kis cucc. Ilyenekből szedtem össze most tízet, mert nagyon szeretem rendezgetni a kedvenceimet. Cikkekből, mint ez meg lesz egyébként több is, szóval ez most csak az első menet, de kurva jó, hogy egyből le tudtam írni egy helyre húsz állat bandanevet.

Aki szereti a Genetika lemezeket és úgy általában az egrieket, na meg tudott is róla, az a Skizo első cuccát biztosan várta. Majdnem pontosan két évvel ezelőtt, amikor is megjelent és nem is nagyon okozott csalódást. Hozta egyrészt a Genetika hangulatát, de új ötleteket is, mert közben eltelt pár év, meg persze ez egy teljesen másik felállás. Még akkor is, ha Kutya, akivel a Skizo indult, Csapival és Lacival a Tango Underground soraiban szintén régóta együtt zenélt és a Shapat Terror basszusgitáros Szabi is jó öreg egri cimbora. Közülük azonban már csak hárman tagjai a brancsnak. Kutya sajnos már nem, de a helyén most Dávid dobol a zenekarban, akik így vették fel második anyagukat, egy háromszámos EP formájában. 

Talán két napja sincs, hogy a Youth of Today friss koncertjéről írhattam, posztolhattam, ebből a szempontból az internet valóban csodálatos. A nagy amcsi bandák, minthogy már nem is igazán aktívak és csak exkluzív alkalmakon játszanak, ritkán jönnek át Európába, de errefelé szinte egészen biztos, hogy sosem. Szóval köszönet az olyan elkötelezett videócsatornáknak, mint hate5six, hogy legalább a kamerák lekövetik nekünk ezeket a nagyszerű és ritka alkalmakat, mint ez is itt. Ahol az Alone In A Crowd lépett színpadra harminc év után. A zenekar történetében összesen másodszor.

A nyolcvanas évek poszt-punk áramlatainak minden íze elvegyült a zenéjükben, némi keményvonalas EBM is megvillan, főleg a korai cuccaikban. Amik napjaink dark wave reneszánszát kicsit megelőzve, 2012-től kezdtek el megjelenni és azóta három nagy, illetve három kislemez, ami jelentős. Köztük a Their Body című utolsó ötszámos anyaggal, vagyis egy tökéletes kivonattal a műfaj legszebb pillanatait újrafűszerezve, egy a korábbihoz képest tisztább hangzással felemelve. Nagyjából két évvel ezelőtt, szóval esedékes is volt már egy új album. A jó hír pedig az, hogy ez érkezik és a hétvégén már meg is jelenik Rendered Armor címmel. Az egyik számhoz pedig már videó is készült, a hangzás pedig úgy tűnik tovább tisztult és tiszta fekete bársony. Az Alone Together pedig ígéretes...

Rajongói oldaluk szerint az Iowa államból kimozgó négyes elég aktív a koncertezés terén. A képek és a videók is arról mesélnek, hogy sokszor játszanak furcsa vagy simán csak szokatlan helyeken, helységekben. Ami tök jó, mert ezek láthatóan mind olyan kis DIY bulik, amiket bármilyen zugba odaszerveznek pár tucat embernek. A Closet Witch pedig viszi az energiákat, brutális grindcore amit nyomnak, de elég ügyesen megfűszerezve, felfegyverezve ezt a modern hangzást. 

Az egykori hotel pincéjében, az ott tárolt régi arany és vörös bársonyszékek szomszédjában hallottam először a triót zenélni. Amit nem azért említek meg, hogy leírhassam, hogy én is dunaújvárosi vagyok - bár ez is fontos - hanem, mert egyszer volt szerencsém a zenekar próbahelyén belenézni abba az improvizációs folyamatba, amit a most megjelent mecoptera lemez mögé is simán oda tudtam képzelni. Mert ahogy hallom ez a nagy terjedelmű szerzemény sem íródhatott másképp csak úgy, hogy a három hangszeren játszani kezdtek és élőben reagáltak, próbáltak harmonizálni egymás ötleteivel. Aztán ahogyan az sikerült, csak fixálni kellett a folyamatot és végül ötvenöt percnél elcsípni, elengedni a végét. 

A Profound Lore is az a kiadó, ahol mindig érdemes körbenézni az általuk támogatott előadók között, mert tök érdekes bandák cuccait gondozzák. A Dreadnought pedig megint egy olyan zenekar, akik mindössze hét perc alatt, de szerintem nagyon is fel tudják kelteni az ínyenc zenehallgatók figyelmét. Mert a készülő negyedik albumuk első publikus tétele egy olyan komplex és érzékeny szerzemény, ami simán hozza magával a kérdést, hogyha ez ennyire jó, akkor milyen volt az eddig bejárt út. Ami oda vezetett, hogy mint egy Oranssi Pazuzu, Battle of Mice, Pelican, Subrosa és Agalloch keresztmetszet, monumentális és letargikus tételekkel elvéreztet. 

Mostanában volt róluk szó elég és főleg azért, mert idén Budapestre jönnek, méghozzá július 9 - én és ráadásul közös turné keretében a legsúlyosabb duóval közösen. - Infók a buliról ITT - Mindemellett pedig az új album híre is kering már egy ideje, erről érkezett meg most meg az első videó, melynek címe Burning Myrrh és azta kurva mekkora téma, úgy fest a Trumpeting Ecstasy lemezhez képest, ez most megint egy új irány lesz, ami ismét nagyon durva. A Full of Hell szerintem jelenleg az egyik leginkább innovatív grindcore banda. A Weeping Choir lemez tehát iszonyatosan várt, de majd csak május 17 - én, a koncert előtt pár héttel érkezik meg. 

Amennyiben az volt a célom ezzel a bloggal - és igen - hogy szép számban telepedjenek meg itt rétegbandáktól érdekes lemezek, akkor megint van itt egy, amivel ismét hazaértem. Ha azt írom, hogy B52's, Crass és Devo egyszerre, az elég jól hangzik nem? Mert szerintem pontosan ennyire dilis, trükkös és szarkasztikus ez a furmányos csoda. Nem ismertem eddig az Uranium Club nevű bandàt, de most mindent visszakerestem és All of Them Naturals album egyből a kedvencem. Csodàlatosan csalamàdé, punkfejű művészi rock and roll disszonancia és ebből pöpec slàgerek. Màr három évvel ezelőtt is, most pedig megint, mert itt egy új lemez The Cosmo Cleaners címmel. 

A Screaming Trees, a Down és az Acid Bath nem csak, mint a kilencvenes évek nagy és legendás zenekarai fontosak számomra. A három megemlített banda egy-egy tagja ugyanis fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza hozzám a folk hatásoktól gazdag előadók fontosságát. Mark Lanegan, vagy a négy számos Southern Isolation lemez és bármi, amit Dax Riggs az Acid Bath után csinált, kurva nagy hatással volt rám. A John Unheimlich két tagja pedig valahogy ugyanígy volt ezzel, ezt is elmesélik az első lemezzel, melynek címe Kintsugi és a respektje részemről maximális.