A Screaming Trees, a Down és az Acid Bath nem csak, mint a kilencvenes évek nagy és legendás zenekarai fontosak számomra. A három megemlített banda egy-egy tagja ugyanis fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza hozzám a folk hatásoktól gazdag előadók fontosságát. Mark Lanegan, vagy a négy számos Southern Isolation lemez és bármi, amit Dax Riggs az Acid Bath után csinált, kurva nagy hatással volt rám. A John Unheimlich két tagja pedig valahogy ugyanígy volt ezzel, ezt is elmesélik az első lemezzel, melynek címe Kintsugi és a respektje részemről maximális. 

Persze ebben a borongós, keserédes, sötét és magányos zenei kultúrában Johhny Cash, Tom Waits és Nick Cave mellett elmenni nem lehet, de itt Jay Munly és David Eugene Edwards neve is fontos lehet, mindannyiuk hatása átjárja ezt a zseniálisan megírt lemezt. Amit nem is szeretnék tovább mindenkihez hasonlítani, hiszen az előadók az ukrán népzenét ugyanúgy megemlítik, ahogy a tipikusan déli és a nagy grunge bandák szelleme, keveredve David Lynch fátyolos árnyékával, mindennel együtt nagyon egyedivé formálták ezt az albumot, amit a Nick Ransom és Ben Hansen duó megalkotott. 

Tűzdelve olyan duettekkel, mint a Hometown, ami Jessiy Dickinson vendégszereplésével mindjárt egy zseniális szám. Feneketlen akusztikus mélység, mélytónusú érzékeny énekhangok, a szövegeket keretező gitárharmónia, a tökéletes egyszerűség jegyében. Akár a Crooked Teeth, ami stílusában tényleg Dax Riggs, de Nick mellett Dave Rice énekel. Balladákban, mint a Bury Me és az In The Black, meg a Smile of a Broken Man. Nem tudnám eldönteni, hogy melyik a kedvencem. A Scour Pads and Lye című számot meg azért szerettem, mert így legalább a Slim Cessna's Auto Club is beugrott, nem csak a The White Buffalo. Szívhez szóló az egész, jó hogy megíródnak ezek a nagyon személyes, nagyon szenvedélyes, de mégis csendesebb, igazi rocklemezek.