Aki szereti a Genetika lemezeket és úgy általában az egrieket, na meg tudott is róla, az a Skizo első cuccát biztosan várta. Majdnem pontosan két évvel ezelőtt, amikor is megjelent és nem is nagyon okozott csalódást. Hozta egyrészt a Genetika hangulatát, de új ötleteket is, mert közben eltelt pár év, meg persze ez egy teljesen másik felállás. Még akkor is, ha Kutya, akivel a Skizo indult, Csapival és Lacival a Tango Underground soraiban szintén régóta együtt zenélt és a Shapat Terror basszusgitáros Szabi is jó öreg egri cimbora. Közülük azonban már csak hárman tagjai a brancsnak. Kutya sajnos már nem, de a helyén most Dávid dobol a zenekarban, akik így vették fel második anyagukat, egy háromszámos EP formájában. 

Laci - aki manapság ott is tag - már az utolsó Blackmail kislemezre is írt egy zseniális belépőt, de meg kell hagyni, hogy most is meglepett. Mert a szokásos Skizo féle csapjunk a lecsóba stílus helyett a Hetedik legelején inkább van egy hosszú intro, ami rohadtul belevaló és abszolút idevaló. Pedig elsőre olyan hangulatot kölcsönöz, mintha egy beszarás-behugyozás Kyuss cucc készülne levenni a lábamról, de aztán vált valahol és kiderül, hogy megint át lettem baszva. Mert a maradék két percben nincs pöcsölés, kicsit pattognak a dobok, de aztán jól megfeszül az egész. Mondhatnám stabil, mint egy óvodakerítés. Aki ismeri, hogy milyen, amikor az egri crossover menetelni kezd, az tudja, hogy innen nincs menekvés. 

Viszont imádtam azt is, ahogy a második számban az a tipikus heavy metal riff kapaszkodik szépen felfelé, majd visszavált és egy jó kis thrash középtempóba beleáll, de aztán megint előkerül. Az összkép mögött egy csomó fontos részlet, mert mindig a kis dolgokban vannak a nagy dolgok. Az út pedig akkor a legrövidebb, ha egyenes és szerintem erre a bölcsességre alapoznak a szövegek. Azok az egyszerű szóképek, amik valahogy mégis nagyon egyediek. Pedig Csapi mögött érezhetően ott van az egész magyar hardcore suli abban ahogy üvölt és énekel, de olvasva sem kevernéd össze senkivel. Bár az sem lenne baj, biztos nem sértődnek meg azon sem a fiúk, hogy az utolsónál a Fermentatio neve volt, ami egyből beugrott. Igaz a Menedék című számnak csak az első fele üldözés, mert a felétől inkább lassabb és epikus. Ahol a dob klasszikus, de nagyon attól még nagyon dinamikus. Hozzáteszem már az első egy percben is hallottam a basszuson, amit leginkább itt a dobokon, hogy meglepően jól szól az egész. Ebben nem kell több legyen, ahogy hallom minden benne van. Főleg a fejlődés, ahogy csiszoltabbak lettek a tételek, szerintem következő lépésnek ez tényleg kurvára ott van. 

Meg még az jutott eszembe, hogy a Hetedik című filmen amúgy én is beszartam, de volt hogy beszartam máskor is és ezért mégis inkább a Fej Nélkül Utazott a kedvencem, mert nagyon tudok azzal azonosulni, hogy utazás előtt tényleg mindent át kell gondolni és wc papír nélkül nem szabad sehova elindulni. Mert ha megtörténik a baj, a Menedék már csak elkésett álom marad...