Teljesen igaza van a holland zenekarnak. Amennyiben a hegyek közé vonulsz és embertelen napokat tartasz, nem érhet utol a betegség. Odakint a természetben az a hideg csendesség ugyanis rákényszerít, hogy csak a légzésedre, mint lassan mozgó ködre, meg a következő lépésedre figyelj, más úgy sem nagyon számít. A zagyvaléktól mentes elegáns magány monumentális, mint a szent hegyek. A Degen Van Licht című albummal is kívül lenni mindenen, mert az a fajta heroikus black metál, ami érzésben az emberen túlra lát.  

Voltam koncerten, megvan a kislemez, aztán most megint itt van egy. Azt a büdös, lerúgott, teliberakott kurva életbe! Ausztráliában nem tudom mi a fasz megy végbe, de onnan jelenleg csak ilyen atompusztítások jönnek szinte minden színtelen szinten. Nincs két hete, hogy az új Internal Rot album összegyűrte az arcom, erre most megint egy Melbourne környéki banda próbál nagyon durván rávenni arra, hogy elrágjam a radiátorcsövet, desszertnek meg szöget egyek. A Woke című album nélkül is vágtam, hogy okádék szar szituk vannak, de ezzel a tizenhat számmal a kép megint kicsit élesebb lett. Konkrétan lezabálták a fejem helyéről a fejemet. 

Én csak Cobretti felügyelőről neveznék el zenekart, de Kaliforniában ennél is sokkal messzebbre mentek. A vérszopó Orlok gróf ugyanis száz évvel ezelőtt ijesztgetett, amikor a filmvásznon még nem voltak ilyen rémesen menő nyomozó karakterek. A magányos hősök sokkal jobb fejek, mint a geci öreg, csoszogó vámpírfajzatok, de menet közben a témára a Graf Orlock zenekar is rácsúszott és az eddig megjelent öt albumon bőven fordítottak időt a modern filmgyártás legendáira is. Egy újabb kurva gyors slágerben pedig előkerült Steven Seagal is, aki csak kézzel és egyből vérzel, meg egyébként annyira misztikus, mint a sikátorok legmélyebb igazsága. Így lett főszereplő ebben a kapkodós punk videóban, mely nem csak nyomokban, hanem határozottan grindcore kikeményítést is tartalmaz. A két éve megjelent Examination Of Violent Cinema Vol. 1 című album után pedig talán jelentkeznek majd valami újjal és ehhez kavarnak előszelet ezzel a klassz kis copffal. 

Charles Bukowski kedvelné ezt. A Street Worms című bemutatkozólemez ugyanis bájosan lelakott, meglehetősen szarkasztikus, de abszolút önazonos szagot áraszt. Ezek a svédek belevittek valami nagyon őszintét a punkba és azt eleve tök máshogy rakták fel a színpadra, szerintem a Viagra Boys ezek miatt is elég egyedi banda. Például a zenéjüknek jellegzetesen Tom Waits hangulata van, ami kapásból fura, hiszen ez alapból mégis csak poszt-punk. Aztán ott van még a szaxofon, de mindezek után sem lesz igazán komor, inkább végtelenül szórakoztató ez a muzsika. 2016 és 2018 után most pedig megint jelentkeztek új anyaggal. 

Mióta a Nauru már nem nyomja, nagyjából a Haramia maradt az egyetlen hazai banda, akik powerviolence alapokban gondolkodnak, ezen a vonalon ütköztetnek, üvöltöznek. Kurva jók voltak a Dürerben is péntek este, nekem sokat hozzátettek ők is az estéhez, úgy szóltak élőben, mint az állat. Célratörő szövegek, kurva nehéz kérdések, meg egész jó kis okosságok - főleg a basszusgitáron - amik fölpörgetik, jól színezik a jó kis gyorsakat. Pénteken azonban nem csak koncert volt, aznap jöttek ki ugyanis az új albummal, amit teljes hosszában egy pöpec videóba csomagoltak. Ezt csekkolhatjátok itt lejjebb. Egyébként teljesen jó lesz. 

Mikor épp aktuális volt nem láttam sehol, szóval pár nappal ezelőtt teljesen véletlenül futottam bele, egyébként meg lassan már egy éve lesz, hogy ez a lemez megjelent. Ez persze az értékéből úgy sem vesz el, gondoltam kirakom ide, hátha másnak is érdekes lehet. Ha voltál tavaly Om koncerten a Dürerben, akkor te is végigálltad azt a zseniális élő szettet, amit Kevin Martin ott nyomott felvezetésnek. Szerintem zseniális ötlet, hogy ő volt a turnévendég, de láttam plakátot nem rég, hogy az államokban nyomta a The Body előtt is. Mondjuk a csávót tényleg lehetetlen beskatulyázni – The Bug vs. Earth stb. -  az elmúlt harminc évben ugyanis mindent játszott, ami pincehideg, elég sötét és elektromos.

A Profound Lore kiadónál nagyon beindult ez az év, gyakorlatilag két naponta ugranak fel a videócsatornájukon olyan zenék, amik tökre beadják. Mondjuk a Caustic Wound esetében nem volt meglepetés, hiszen tagjai közt ott van a Magrudergrind dobos, plusz két Mortiferium gitáros és a Cerebral Rot, Fetid frontember. Vagyis komoly előzményekkel keményít be Seattle, mert az ott élő zenészek egy új bandában sem tudnak mást játszani, csak beleállni és széthasítani. Caustic Wound néven is pontosan ez történik, a tavaly megjelent demo pedig igazából már mindent előrevetített, hogy mi lesz majd a Death Posture című lemezen. Tizennégy tételben atom death / grind sorozás, folyton forgó golyószó, szupermodern punk . A megjelenés dátuma április 10, az első két számhoz meg jó estét. Ez a zene le tudja oltani a villanyt akár délben.

Hogy korunk egyik legfaszább bandája, az ilyen hülye duma - mert négyezer van - viszont az biztos kurva élet, hogy bitang jó az IDLES. Azt manapság már csak kevesen tudják megcsinálni, hogy egy ennyire zsigeri és földalatti megmozdulást elvigyenek a nagy színpadokig úgy, hogy annak ne vesszen el az íze. Emészthető és szerethető elég őrült költészet, de azért az sem maradt ki belőle zeneileg, hogy ezek a gyerekek nehéz punk meg zajos Swans lemezeken nőttek fel. Az alábbi koncertvideó minden számát halottam már vagy ezerszer, de nekem olyan, mintha egyiket sem játszották volna el ugyanúgy kétszer. Szóval nézd meg ezt a franciáknál rögzített klubbulit, hogy mit művelnek már az elejét, aztán a közepén és baszki a legvégén az a fergeteges káosz, élőben kegyetlen lehet. Követelem a budapesti koncertet, ami nem kint a Szigeten, hanem valahol egy szűkebb teremben van megtartva. Ez a setlist és ez a banda! Érzem már az illatát egy új albumnak...

Ez a Stigmatism, Pinocchio, Chubby and the Gang, Hank Wood and the Hammerheads közös buli hatalmas lehetett. - Videó a cikkben lejjebb. - Őrült lakkcipők és totális táncparkettpunk, meg ezek a friss bandák, akik fogták a kazettát és visszatekerték a legelejéhez. Ez a stíl szinte még a hatvanas évek és tökéletesen megidézi azokat az időket, amikor volt ez a punkrobbanás előtti átmenet a rock and rollban. Hank Wood és a bandája is tök ezt nyomja, csak annyi fórral, hogy ők már a legőrültebb hardcore zenekaroktól is tanultak és kicsit sem fékezik az energiákat. 

Mint a Bomlás Kézikönyve, mondanivaló terén ez megint egy olyan lemez. Tudjátok, hogy én szeretem belekeverni a személyes szinteket, a Shitbag pedig kurvára azokra a reménytelen időkre emlékeztet, amikor izzadtan és sikítva ébredtem, miután már vagy két éve nem tudtam aludni. Bármilyen jót pokollá tenni és aztán szenvedni, mint az állat, ebben profi az emberi értelem. Az ön és közveszélyes sludge zene bennem mindig felkeveri az emlékeket, amikor az életemet csak egy tű hegyén keresztül láttam, mert át akartam fetrengeni ezer utolsó éjszakát egy lepusztult panelban. A Furnace album borítója az elbaszottságunk démona. A texasi bandának pedig van pár mélyre hangolt, szétkaristolt himnusza, ami a szart visszaborítja oda, ahol az a leginkább otthon van.