Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2020. május 03. 16:00 - csubeszshuriken

Horror Vacui - Living For Nothing (Self- Released, 2020)

a2265217911_10.jpgAz utána következő két évtized és az abban történő sűrű események, mindig új irányba vitték a ízlésemet. Ez a folyamat pedig jócskán lehalkította bennem a nyolcvanas éveket, amikor még gyerekként az első felfedezéseket tettem a zenében. Aztán most, így az utolsó pár évben egy csomó minden felértékelődött azokból az időkből, ami akkoriban még csak érlelődött bennem. Bőven harmincon túl elővenni a Pornography című The Cure lemezt szerintem egészen mást jelent, mint mondjuk tizenhárom évesen. Azt viszont hamar megtapasztaltam, hogy amikor az olyan klasszikusokkal újfent próbálkoztam, mint Bauhaus, Fields of the Nephilim és Christian Death, működött, mert bennem is megvan ez valahogy. Ez a hangulat és hangzás akkor régen valahogy bekúszott, közben az olyan bandák révén, akár a Rudimentary Peni, the Cramps és a Samhain kicsit mindig is ott volt, aztán teljesen visszajött. Elkezdtem monitorozni az aktuális goth / death rock színteret és elkezdtek szembejönni az olyan újabb keletű gyöngyszemek, mint Beastmilk, Deth Crux és Horror Vacui.   

Az In Darkness You Will Feel Alright című első nagylemez a Rosemary Gyermeke nagyon is ismerős betétdalával kezd, ami az egyik kedvenc horrorfilmem, így engem azonnal megvettek. Abban a nyolc számban is azt szerettem, hogy olyanok, mintha valamikor már mindet hallottam volna, mégis ugyanúgy berántanak, mint egy legelső, pokolian romantikus találkozás. Gyakorlatilag az egész album tipikus dark / goth klisékből áll, de érzésben baszottul működik. Vedd alapul a Joy Division legintenzívebb pillanatit, ahhoz a sötétségből még adj hozzá pár hűvös pincényit, ami zsigeri punktempóval és The Sisters of Mercy tónusú énekkel hódít és ennyi. Ebben a stílusban pedig a következővel és aztán a két éve megjelent New Wave of Fear cíművel is sikerült még erőteljesebbnek lenni. A címadó dal és a We Are The Ones gitárjai, meg a drámai Behind úgy egy az egyben - dobok végig feszes, de szertartásos ütemben - meggyőző mélység fölé emeltek be.  

A Living For Nothing című lemez pedig megint tudja ezt. Komplexebbnek, díszesebbnek hatni, mint az előzőek. A dobos egészen biztos, hogy Amebix fanatikus, de Killing Joke és Misfits hatások is akadnak. Köszönhetően részben annak, hogy az énekescsávó is egyre bátrabb és a sztenderdeken túl pár igazi kiborulást is bevállal.  Most sincs olyan szám, amit nem imádtam már az első pillanatban. Mégis a Requiem, Frustration, Unreachable lettek valahogy többek és számomra a leginkább katartikus percek. Az egész album hangzása is tökéletes, szóval abszolút beleéreztek, hogy mik el ahhoz, hogy a csontig égő gyertyák fényében amorf árnyékok táncoljanak ízlésesen a falon. A Secret Shame és a The Wraith legújabb cuccai mellett, ezt is szarrá hallgatom. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr3515657426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása