A kulturális sokszínűség a zenének igazából mindig jót tett, Angliában például rendre előfordul, hogy a stílusok keresztezéséből új műfaj lesz. A kilencvenes évek legelejének jungle zenéiben meg szinte van minden. Az elektronikus zene addigra bevett formáit szedték össze, forgatták ki és játszották gyorsabban, miközben az egész tele lett pakolva a legkülönbözőbb hangmintákkal. A műfaj úttörői, mint Goldie, , Don Scott és Adam Freeland elkezdték szétszedni az alap dalszerkezetet, megtörték az ütemeket és létrehoztak egy jazz, breakbeat, ambient keveréket. Később jött a durvább hangzás, bunker techno és hardcore elemek - Ed Rush & Optical és a többi - amik aztán a kilencvenes évek második felére igazán sajátossá és sikeressé tették a drum n bass műfajt. 

Szerintem nagyon érdekes, hogy akkoriban szinte minden más stílust is elért a hatása - ilyen mixek jelentek meg a metálban, David Bowie is használta, jelen volt a popzenében, ebből pörgettek ki alapokat a rapperek - pár után viszont gyorsan lecsengett és ugyanolyan szűk körű zenei közösség lett, mint amilyennek indult. Ezt a sztorit viszi végig a ez a zsír új dokumentumfilm, vagyis a Drum & Bass: The Movement, amit az AEI Group hozott össze és természetesen érint minden fontosabb előadót és kiadót. Kurva jók ezek az anyagok, mikor belemennek egy színtér világába, megszólaltatják a formákat, akik az elejétől ott voltak és szépen kirajzolódik egy közösség, egy életérzés. Én ezeket is napestig nézegetném.