Nemcsak a párnapos megjelenés miatt aktuális, én például tegnap fejeztem be a Csernobil című sorozatot. Kilenc éves voltam akkor és még fogalmam sem volt róla, hogy amiben élünk az horror, hogy csak a horror, ami körülvesz. Úgyhogy most kaptam újabb sokkot tőle, hogy az ember az egy agyszar és a szívünk mélyén szerintem mindannyian tudjuk, hogy a legvégső igazság messze nem mi vagyunk. Csak hazudunk és mérgezünk, felrobbannak tőlünk a napok. Tegnap, ma és holnap, a károk ezen a szinten is beláthatatlanok. 

Nekem most erről szól ez az egyszemélyes goregrind projekt, ebben a nyolc percben az meg külön jól esett, hogy felvéltem fedezni benne a legjobbat, hogy a világ végén csak crust van. A  Portland - Bristol tengelyen, de akkor is a Bolt Thrower a legnagyobb, ez volt, ami hatodik percnél meghatott. Ahogy a számcímeket olvasom, az érzés különben tényleg kurvára ugyanaz, ahogy írtam hörgött tegnap nekem is a lelkem, ahogy egyfolytában öklendeztem a sugárzó múlttól. Érdekes, hogy az új Septicemic Plague cucc is pont ilyen címet kapott, bár a sorozat a fazon is simán nézhette. Akkor viszont értem, hogy ezt miért tette...