Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2020. március 02. 16:00 - csubeszshuriken

Új album és friss hangzás - Itt az első Rotting Out szám

87983820_10158173908896804_3868554954213949440_o.jpgÉn ugyan abszolút nem drogozok és nem támogatom a drogfogyasztást, de azért ez sem volt ám mindig így. Szóval képmutatás lenne ítélkezni valaki felett, aki egy második esélyt ugyanúgy megérdemel, mint ahogy azt én is megkaptam valamikor. Ebben a szubkultúrában szerintem jól megférnek a végletek, mert mindig vannak, akik valamit nagyon nem, közben meg arról szól a fél hardcore történelem, hogy jöttek azok a kurva zűrős utcagyerekek, azt a semmiből megcsinálták ezt az egészet. A tizennyolc hónapját szépen Walter Delgado is leülte, aztán a szabadulása után egy évvel elkezdte újraszervezni Rotting Out nevű bandáját, ahol hamarosan össze is jött az a fix felállás, akik már együtt vették fel az eddig megjelent két nagylemezt. Ezt követi áprilisban egy harmadik menet. 

Tavaly jött már ki koncertvideó, ahol új számot nyom a Rotting Out, de a bejelentés, hogy a zenekar egy egész lemeznyi anyaggal kész, csak pár hete történt meg. Az új album címe Ronin lesz és április 10-én jön majd ki a Pure Noise Records gondozásában. A tipikus kaliforniai hangzású hardcore bandáknál mindig is keményebben nyomták, de az új szám alatti hozzászólásokban rajongóik most olyanokkal dobálóznak, hogy Cro-Mags. Én viszont pár napja hallgattam a Spudmonsters Stop the Madness című lemezét és mintha az a fajta crossover, meg Don Foose énekstílusa jönne szembe, ebben a megújult hangzásban. Az Unforgiven a friss anyag első publikus száma. Én meg tök bírom az ilyen hangulatú fotókat, ez a borító biztos nagyon San Pedro. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr3015500394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása