A sztori úgy szól, hogy az amerikai hardcore kölyköknek is beütött az első két Venom, csak ők eleinte azt hitték, hogy ez valami poén. Aztán mikor átmentek veretni a vademberek, a kis csávók lementek megnézni őket élőben és kurva gyorsan rájöttek, hogy ezek baszottul komolyan gondolják. Ezért van az, hogy a Motörhead és a Venom mintát leginkább a svéd és japán Discharge fattyak nyomják faszán, mert azok életvitelszerűen is kibaszott ördögiek. Szóval Midnight nekem csakis az Abigail, Black Uniforms, Tiger Junkies hármas után jöhet, de azért cseppet sincsen lemaradva. A clevelandi forma is éles, mint a beretva és szintén kurva jól hozza ezt a negyvenéves formulát, ami végett egykor én is lerúgtam a gyerekszobám.

A misztikus múlt az ilyen. Ragasztót nyomtunk a tenyerünkre, meggyújtottuk és rajzoltunk vele a levegőbe, lent a dohos pincékben, de kurva gyorsan. Ahogy 2003 óta nagyjából Midnight is ezt csinálja, csak a zenében. Elővette azt a metál, ami legendásan féktelen és azonnal átránt vele oda, ahol tőled félnek és nincs mitől félned. Botrányosan bájos, kissé amatőr kezdetek, aztán egyre komplexebb pokolszösszenetek, de nem elveszítve a nyers lendületet. Így fogalmaznám meg a változást, amit érzek és mondjuk hívjuk fejlődésnek, de ne a klasszikus értelemben. A koncepció keretei ugyanis adottak, de szerintem az előző Sweet Death and Ecstasy lemezen is hallani, hogy a tekerésbe ékelve, azért egyre több és több helyet kap a klasszikus heavy metál. A Venom és a Hellhammer után, ezáltal pedig a tisztább hangzású legendák hatása is érvényesül. 

Egy Judas Priest, mint sugallat, még sosem tett rosszat a metálnak, de nyilván az is lejön, hogy egyre körülmények között rögzítenek. Ennek a két tények köszönhetően az első hármas - Fucking Speed and Darkness, Rebirth by Blasphemy, Escape the Grave - szerintem el is viszi a lemezt. A gyalázat, mészárlás, kurva jó refrén... Aztán kiállás, szaggatás, még egy kis gyalázat, ez tökéletesen beadja. Azzal együtt is, hogy lassabb és technikásabb, sokkal több erő van ezekben a témákban. Hiába hallottam vagy ezerszer is ilyesmit, mert mégis baszott jól működik. Nem tudom Abaddon hallgat-e még ilyesmit, de a dobot a Rising Scum című számban végig, valaki mutassa már meg neki. Csakhogy eljátsszon a gondolattal, az ő régi számaikból mit lehetett volna kihozni, egy ilyesmi hangzással. Hát ezt! Az említett szám egyébként megint Hellhammer középtempó, a pofám leszakad a dobtémától és egyébként is. Így kell vegytisztán metált játszani. 

A lemez valamivel gyengébb második felét pedig azonnal feledteti, hogy három helyett azt az első hat számot, milyen faszán sikerült megírni. Szóval most már tényleg csak azt kellene megtudni, hogy milyen napszemüveget hord ez a maszkos faszi. Fenriz szerint ugyanis metált kőparasztba nem lehet tolni, csak klasszikus Ray-Ban szemüvegben. Tehát, ha a kendő alatt az is meglenne, akkor tényleg beismerem, hogy nem csak punkok csinálnak jó speed lemezeket. A Lángoló Gitárok meg amúgy nem egy sztárszopó, hanem fémből meggyúrt gonosz buldózer. Mint ez itt lejjebb bazdmeg!