Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2020. január 28. 12:30 - csubeszshuriken

Bohren & Der Club of Gore - Patchouli Blue ([PIAS] Recordings, 2020)

1-24-bohren.jpgPontosan tavaly ilyenkor voltunk Berlinben, hogy a metsző hidegben ellátogassunk az egykori kelet-német, állami rádióállomás épületébe, ahol a Bohren &  Der Club of Gore zenekar adott koncertet a hangversenyteremben. A környék amolyan múltszázad eleji ipartelepnek látszott, ahol jellegzetes téglafalak mentén közelítettük meg a kommunista építészet emlékezetes remekművét. A komplexum mögött egy majdnem befagyott folyóval és egy jégbe zárt kis hajóval, úgy ötven méterre a parttól. Én meg azóta is azon gondolkodom, hogy milyen ember fénye az, ami kiszűrődött abból a hajókabinból? Milyen ember, aki így fújja a szaxofont? 

Ma csak azért mentem el futni a reggeli esőben és ködben, hogy közben hallgassam meg a Patchouli Blue című új lemezt. A trió nem először éri el, hogy ott legyek, ahol nem akarok, mert amikor őket hallgatom, leginkább pont azt látom, ami elől éppen menekülök. A Total Falsch is, mint egy kígyóbűvölő, lassan tekergek hét percen át a saját bűneim fölött és tényleg nem tudom, hogy valódi-e, amit annak gondolok. Sötétben a halk zongora. Fénykörben a felkavaró szaxofon. Együtt talán túl sok. Már a legelején lehetetlenül túlcsordulok. 

Az ablakon beszűrődő reggeli fény, mint a xilofon, lassan szalad felfelé az elhalványuló karon, egy kecses csukló ékszerein. Fölötte antik képkeretben virágos csendélet a falon, azt járja körül a bús szaxofon, az éjjeliszekrényről valaki leverte a telefont, ez egy gyilkosság helyszíne. Selyemágyneműt gyűrt az elvakult szerelem, de később kést markolt, mert a féltékenység szíven szúr, rossz vérből soha nincsen visszaút. A Patchouli Blue az utolsó hajnal története, lábcin számolja lassan múló perceket. A falak közé szorult sóhajoknak pedig a gitár játszik búcsúztatót. Újabb kilenc perc, amit lehetetlen kitörölni. A vonzás és ellenállás melankóliája.

Az életben legalább tízszer, de mindenki meghal. A halálközeli élményeket a Glaub Mir Kein Wort pedig felidézi csupán öt perc alatt. Nekünk itt északon szerencsénk van, hogy a négy évszak megtanított újjászületni. Bohren pedig megtanít mindegyikről megemlékezni. Szörnyű drámák egy csodálatos arcon, amit a nyugat-német trió a tenyeremen hordoz. A Vergessen & Vorbei azonban a teher alól egy időre feloldozott. A szokatlan elektronikus alapok, egy nagyvárosi éjszaka nyugodt rezdüléseit hozzák és a belépő hangszerek is hagytak pihenni. Lehetetlen minden számban hét életet leélni.  

Szinte mindenhol szaxofonszóló, otthonosan füstölgő, végzetes jazz nosztalgia. Eltemetett lelkek, bizarr katonatemetések, diadalmasan merengő özvegyek és az árvák elveszett jövője. Tulajdonképpen mind a tizenegy szám így van hangszerelve. A cin és a nagybőgő állandó jelenléte adja azt a meg nem szűnő folytonosságot, amiből a xilofon, a billentyű és a szaxofon is kilépni játszik, de soha nem hivalkodva, inkább hihetetlen alázattal. A legelegánsabb kivéreztetés, fekete öltönyben.és ingben. 

Rossz ösvény felé tértem le és futottam a bokáig érő vizes fűben, míg el nem süppedtem a sárban. Dacosan vágtam át a szántóföldön, két nehéz földlabdával a lábamon, mikor az utolsó Meine Welt Is Schön szólt. Még mindig köd volt és csak lassan raktam össze, hogy hol vagyok. Masszívan morajló alapok, nyíladózó távlatok és aztán Christoph Clöser ismét gyönyörű belépője, de mégis olyan értelmetlen, ami éppen megtörténik. Egy újabb dráma öntudatlan, de páratlan koreográfiája. A Piano Nights után hat évvel egy újabb lemez, az elkövetett hibák szentségéről, pokolról és irgalomról. Irgalmatlan súlyú, szavakba nem önthető érzésekkel átitatva. 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr4815433314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása