Ez a lemez is júliusban jelent meg, de még tartoztam magamnak és a macskának azzal, hogy írjak róla, ha már olyan komolyan rácsúsztam, mint két éve nyáron a téli fagyira. Én a szaxofon szerelmese, akit a lehető legjobb forrás, vagyis az Opium Hum blog bevezetett a jazzfúziós rockzenék kiszínesedett világába. A legjobb nevű oldalon kavarodtam bele ugyanis az olyan előadókba, mint Passport, Demon Fuzz, Kraan és Cos. Bármibe fogadnék, hogy a Plastic Crimewave Syndicate tagjai is ezeken a lemezeken nőttek fel, mert a teljes munkásságukra a legjellemzőbb, hogy a hetvenes években van elmerülve. Bár annál sokkal nyersebb, mint ahogy akkoriban a bandák szóltak, persze nem szólva a proto-punk és a surf rock zenékről, amiknek hatása szintén ömlik ebből a három csókából. 

Tudom, hogy Mike Patton is imádja őket és még akkoriból gyűjti a lemezeiket, amikor Plastic Crimewave Sound néven futottak, egy teljesen más felállásban. Azonban ezen a néven is, ez is már a negyedik lemez, ami nem különben kurva jó. Funk, grunge és krautrock. Káoszba fulladó improvizációk, hihetetlen hullámokban érkező hangszerelések és precizitás, de megmaradt a lendület és a koncerthangzás. A Nest Of Vipers és a Hell's Crown Boogie volt az első kettő, amit hallottam és tiszta Skin Yard meg korai Soundgarden, csak sokkal kijjebb az űrben, mert nagyon durván elszáll a gitár. Pedálorgia és egy alattomos jazzdobos csinálgat szépen megfele. Megvesztek a keze alatt a samplerek. 

Közben sorban jönnek a nagyon másmilyen tételek, mint a kezdetben letisztultabb funky boogie, azaz a nyolcperces Cog In a Wheel. Amiben végig a szaxofon a király, úgy játszik, mint egy eltévedt kis elefánt, aki bélyeget nyalt az erdőben. Bár nekem a szaxofon hangja mindig ilyen, ezekben a pszichedelikus megközelítésekben. A The Vessel című számban viszont sokkal súlyosabb, ott az utazást kíséri egy basszusfutam, elképesztő, hogy milyen tehetségeket rejteget az underground. Én nagyon bírom ezt a Massacre of the Celestials lemezt. Oh Sees cuccokon hallottam mostanában hasonló dolgokat, de ez a fajta hangszerelés szerintem sokkal többet hozzátesz. Az ének meg, mint a The Cramps, vagy akár egy jó Reverend- Beat Man. Elég kéjes és romlott, tehát ezért is szeretem. Igazi bolygóközi, beteg detektívsztori.