Lehet, hogy láttál már száz komor tornyot és várat, de mikor újabb romok közé teszed a lábad, azon kövek története, majd megint köréd építkezik. A black metál is olyan, mint a blues. Le kell magadban menni érte, hozzá nőni és emelkedni, mert mikor ez megszületett, már akkor is csúf öreg volt. Komoly zenével követni az uralkodót, de az ördög valójában csak egy érzelem, az ősmagányt cipelni pedig tudomány. A kortárs black metál nem buta, ezért is burjánzik aranykora, mert olyan bandák, mint az Ultha, kikiáltják ezt a hatalmas királyságot. 

A német ötös is lentről indult az alapoktól, aztán egyre inkább elszabadult bennük az a valami, ami nélkül nem lehetne ilyen magas színvonalon játszani. Kiélezett és egyre tökéletesebb előzmények után született meg tehát a tavaly megjelent The Inextricable Wandering című alkotás, avagy az év egyik legkarakteresebb black metál lemeze. Kísérletezőbb hangvételű, pincehideg nagymise. Abszolút hű a műfajhoz, de óvatosan beleleheli a death metal és a deathrock. Az énekes piszkosul ért a hangulatokhoz, ezért mindegyikhez külön hangot hozott. Mély tónussal, tiszta hanggal az elsöprően epikus tételek felett, az eddigi legjobb stúdiómunkával. 

A zenekar története pedig csak tovább emelkedik, mert szinte pontossal egy évvel később, azaz egy nappal ezelőtt megjelent a Belong és meggyőződésem, hogy ez is olyan monumentum, ami előtt mindenkinek le kellene borulnia. Mert visszaváltottak vegytisztába, de abból építettek egy olyan várat, hogy erre a két számra, én simán elcserélném a hasonló lemezeim egyik felét. Nagyon nem fognak mást, mint az Ash Borer, a Dawn, vagy a Wiegedood, de teremtettek most ezzel egy olyan atmoszférát, amit magam előtt látok, mint egy szobrot vagy egy filmet, pedig valójában nem is létezik. Nekem ez a művészet. Nagyon kíváncsi lennék, hogy élőben milyen lehet, pedig nem is biztos, hogy vasárnap ott leszek, pedig jönnek fellépni a Dürer Kertbe. Október 13-án, a banda vendége az Oaken, a további információk meg ITT ebben a hivatalos eseményben. Lejjebb pedig egy Edgar Allan Poe idézet, mely méltó ehhez a kislemezhez...

"S a kéjes borzadás pár pillanatára láttam a terem falait borító sötét kárpitok lágy és alig észrevehető meglebbenéseit is. S akkor szemem az asztal hét magas gyertyatartójára esett. Először az irgalom színeit viselték, s hét karcsú angyalnak tűntek föl, akik mentésemre jöttek, de egyszerre valami halálos megcsömörödés ereszkedett szellememre, éreztem, hogy végigreng testem minden rostja, mintha galvántelep drótját érintettem volna, míg az angyalalakok érthetetlen, lángfejű rémekké váltak, s tudtam már, hogy tőlük nem jöhet segítség. S akkor, mint egy dús zenei szólam, lopózott érzéseim közé a gondolat: micsoda éeds pihenés eshet a temetőben! Halkan és tolvajmód jött e gondolat, s hosszú időnek tetszett, míg teljes erejét elérte, de mihelyt szellemem végre igazán átérezte ls befogadta, a bírák alakja mindegy varázslatra eltűnt előlem, a magas kandeláberek a semmibe süllyedtek, lángjuk kialudt, s az éj feketesége ereszkedett rám, mintha minden érzésemet elnyelte volna valami őrült, zugalmas zuhanás az alvilág legmélyére."