">>Imitt a hegyes farku állat; itt ki hegyen áttör, falon és fegyveren; imitt ki a világot büdösíti.<< Így kezdett hozzám szólni mesterem s odaintette őt partunk elébe, hol véget ért az átment kőperem. És a csalásnak ez a ronda képe eljött, s kiszállt fejjel, derékkal is még, de farkával nem szállt a part fölébe. Arcát igaz ember arcának hinnéd, oly jóságosan sima volt bőre, de teste végig kígyó teste innét. A hónán két szőrös kar nyúlt előre s hátán, mellén máslizva, karikázva s két oldalán is festve volt a szőre. Tarkábban még, egy szint rakván a másra, nem verte szőnyegét török, tatár, sem ilyen színes nem volt Arachne vászna. Mint parton néha bárka sorba áll, faruk a földön, orruk vízbe furják, s mint arra hol a német iddogál, a hód, mikor készíti háborúját: a kő szélén mely a fövenyt övezte, ez a gonosz bestiája úgy állt. Egész farkával a nagy ürt evezte, csavarva a mérges villát magasan, mely végét skorpióként fegyverezte." 

A szörnyeteg hátán kapaszkodni. Vonaglani és viaskodni. Visszafogni vagy elengedni? Hogy had menjen ki és had menjen bele, más meg majd kurvára elszálljon vele. Szerintem ennek a Havária lemeznek rohadtul eljött az ideje, mert azt érezni rajta, hogy ez a két arc ezzel már mocskosul televolt, hogy egyszer megszólaljanak az efféle hangokon is. Minket meg szólítson meg magyarul a sötétség, ha ködös képünk meg amiben élünk is magyarul rozsdás, vagy magyarul ótvaros. Bár a Rontás többnyire észak felől közelít a nyakadhoz, de leginkább olyan ízeket hoz, amikre zenei síkon simán rávágod, hogy Hellhammer crust, mert pont úgy gázol bele a gyászba. Érzésben szerintem tökre az van újra elkapva, mint ami a nyolcvanas évek legelején, mikor páran az elsők közül rájöttek arra, hogy ezzel a hangzással ezt tökéletesen meg lehet mutatni. Mert a totális bukás örök körforgásnak mindig is megvolt a visszhangja, de ott akkor valahol a zenéjét is megírták. 

Mert ha úgy tetszik ez black metál, mikor az aljas középtempókba Gabi és Gepárd beleáll, de ahogy a határokhoz ők sem ragaszkodtak, úgy én sem csámcsognám túl ezt a dolgot. Az sokkal fontosabb, hogy nagyon jól szól, mert azt tényleg abszolút kihallani, hogy akivel felvették az érezte, hogy ennek a cuccosnak mit kell majd tudnia. Ugyanis a kilenc tétel azt korszerűen, de kurva nyersen visszaadja, amit élőben is tapasztaltam, hogy két hangszerrel összesen, hogy ültetnek meg egy teremben és térdeltetnek meg a fejedben. A szövegek pedig nem különben jók, mert kiváltják azt a durva hatást, ahol Gepárdnak mindent elhiszek. A Vérférget, a Vaknapot és a Tisztítótűzet. Nemezist, Inváziót és Délibábot. Kedvencem pedig csak azért nincsen, mert mindig csak egyben hallgatom, nekem egymástól nem különülnek el ezek a dalok. Vagy talán csak a Necropisa feldolgozás, mert annak a szövege már húsz éve beépült sejtszinten, bár most kapott új értelmezést is, ebben a tökéletes újraértelmezésben. Ami azt hiszem olyasmi talán, hogy az átoknak csak akkor lehet foganatja, ha az akit megátkoztak megengedi, hogy a Rontás tényleg fogjon rajta.