Valószínűleg a szocializmus öröksége is, hogy a hazai közönség ma is inkább nyugat felé tekintget. A nyolcvanas években egy utolsó rágógumi is kincs volt, ha az onnan érkezett. Nem is beszélve a zenékről, nehezen megszerezhető lemezekről és arról a kiváltságról, ha valaki egy ritka gyűjteményen ülve rajonghatott azokért a metál bandákért, amik sok kis pubi kobakjára formáltak furcsa sörényeket. Kétség pedig nem is fér hozzá, hogy az akkor még ritka lemezek hatására, de az említett nyolcvanas években, vagy legalábbis azok második felében már itthon is nyomták zenekarok, kegyetlenül magas színvonalon. A kilencvenes évekbe átlépve a hazai színtér aztán tovább szélesedett és azóta minden van. Mint nagy kedvencünk a Nadir, ami szintén '93 óta létezik, csak akkoriban még a Dark Clouds idők futottak. 

Az idő meg közben elszaladt, de néhány dolog azért ugyanaz maradt. A zenekar ugyanis nevet változtatott, de hozzáállást és stílust nem. Az utolsó huszonkét év egyetlen tagcseréje is azt mutatja, hogy a srácok éppúgy kitartottak egymás mellett, ahogy a közösen kitaposott zenei elképzeléseik mellett is. Borúsan hömpölygő death / doom klasszikusaikkal kapcsolatban nem azért írtam tíz hónapja, hogy meghallgatásukhoz fekete öltönyt kéne húznom, mert a dalok komor hangulatát gondoltam így megtisztelni. A komoly tisztelet ugyanis inkább a fejlődésnek szólt. Sok remek korábbi kiadvány után a Ventum Iam Ad Finem Est lemez szerintem végképp megmutatta, hogy hova vezet ez a hosszú út. Lenyűgözött, hogy a Bolt Thrower kegyetlen és Crowbar keserű anyag komponensei hogyan tudják a tiszteletet, szövegei mögött milyen filozófia húzódik meg és mennyi alázat van abban a zenei egységben, amit a zenekar tagjai együtt testesítenek meg. 

A alkotás öröme süt a Ventum lemezből és az előrelépés igénye az azt követő The Sixth Extinction című kilencszámos utolsó anyagból is. Szóval az életmű a közelmúltban is tonna súlyokkal araszolt, de a Nadir természetesen a születésnapját is új kiadvánnyal ünnepli. Ami egyrészt kerek huszonöt évet jelent, másrészt pedig négy kerek számot, egy Honour the Cavalry című kislemezen összecsomagolva. Ismerős szimbólummal a borítón, ahol ismét egy ló hordozza a jelentését. A nyitás pedig igazi Czetvitz Norbi gitár, amivel mindenki olyan zseniális összhangban van, ahogy az lenni is szokott mindig. Mogorva és monoton középtempó - The Voice Inside - középen egy hatalmas zenészpoénnal. Az a tipikusan déli stoner gitár egy ilyen málhás tételben olyan csavar, ami a Nadir esetében szokott lenni amúgy, de számítani nem lehet rá. Ezt leszámítva később viszont azt éreztem, hogy a Honour the Cavalry azért inkább szigorú visszanyúlás a legegyértelműbb hatásokhoz. 

Amely törekvésből született még egy hatalmas himnusz, a Badge of Honour című szám. Drámai és epikus, mint a Memoriam lemezek is manapság, amit nem azért emelek ki, mert mindenképpen hasonlítani kell, csak elgondolkodtam, hogy valamit életben tartani és valahonnan visszatérni lehet-e hasonló érzés. Ami Tauszik Vitya teljes mélységében kihasznált hangjával van lerakva, az úgysem vérzik máshogy, csak ahogy a Nadir szokott. Megrendülve, meggyötörve és felkorbácsolva. Ezzel pedig el is mondtam mindent a New Found Revelations négy és fél percéről is. Gyorsabb, ütősebb szerzemény, ahol a jellegzetes gitárok mellett még nagyobb súllyal van jelen a ritmusszekció, Fekete Szabolcs és Gál Ferenc képviseletével. Az utolsó háborús metál harsona, vagyis a Witch Hunts and Show Trials előtt. Ez egyszerre gyilkos és szentimentális. Gitáróceánnal, duplázással és azzal az erős érzéssel, ami leuralja ezt a kurva világot. Mindig el is gondolkodom rajta, hogy mennyire furcsa szépnek látni mindezt, de mikor ez kérdés, végül is mindig tudom rá a választ.

A többi meg csak köszönet. A Nadir szerintem nagyon stabil sarkkő ebben a pici magyar metál életben és sokat hozzátesznek ahhoz, hogy ne kelljen egyből külhonba szaladni az őszinte rajongásért, mikor itthon is van minden. Lassan negyed évszázadon is túl. Talán először fizikális formátum nélkül, most csakis digitálisan, de nem utolsó sorban és mindig tiszta szívből.