Ha Immortal Technique olyan a rap zenében, mint a Crass a punkban, akkor dälek meg csak legyen simán Rudimentary Peni. A hozzáállásuk alapján nyugodtan lehet mindkét rappert az anarchista zenekarokhoz hasonlítani. Will Brooks is például épp úgy, mint a Peni, szeret határokat feszegetni, kísérletezni és nagyon durván belemenni az emberi lét ellentmondásaiba. Iszonyat művelt a pali, ennek köszönhetően elképesztőek a szóképei és mindehhez a zene is kurva egyedi, aminek szintén nincsenek korlátai. Misztikus, zajos vagy épp melankolikus mélyrepülések, amik mintegy szerszám csavarják az agyadba a szövegeket. Hét dälek lemez és számos más projekt mellett emberünk viszont iconAclass néven is létezik és a kilencvenes évek hip-hop zenéinek stílusában nyomja szigorúan politikusba. Most pedig kijött egy idevágó és másik két cucca is, amiket összeszedtem ebben a triplaposztban.
Majdnem tíz éve, hogy megjelent a For The Ones című legelső iconAclass anyag. Aztán volt pár EP és a Changing Culture with Revolvers is kijött kazettán. 2015-ben dälek saját kiadójánál csekély és számozott példányszámban. Szóval most ezt a cuccot hozta ki újra digitális változatban. Öt vagy tíz éve különben nem gondoltam volna, de idővel minden beérett, amit eddig lerakott az asztalra, én meg kurvára rajta maradtam. A hozzáállás, az üzenet, az atmoszféra itt mind egyben van és nagyon durva. Közben meg át van szőve az egész egy olyan különleges művészi intellektussal, ami rendesen hipnotizál, vagyis csak megyek a faszi után.
Az ember szerepel közös albumon a német Faust zenekarral és az Anguish lemezen két éve ezt még egyszer összehozta, csak azon még Mats Gustafsson szaxofonos is rajta van. Nem is csoda, hogy tavaly játszott a Roadburn fesztiválon, ez meg már a Doolhof néven futó felállás volt, amiben Aaron Turner (Isis, Sumac) a gitáros. A koncert anyaga pedig szintén most jelent meg és érhető el digitális felületen. Plusz a Deadverse Recordings bandcamp oldalán most dälek stúdió élő ott figyel, szóval ITT és ITT ezeket mind megveheted. A Doolhof anyag pedig itt jön szembe. Kísérleti ambient, ahogy szereted. Éteri noise, ahogy szeretem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.