Szerintem az összes fiatal szombathelyi bandát a Betonban ismertem meg és láttam először, meg is szoktam tőlük eléggé lepődni, de a Lomaquatsi valahogy lemaradt, pedig tizennyolcban is ott voltam, abban az évben pedig ők is játszottak. Gondolom nem tudtam, hogy mire számítsak és kapcsolataimat ápoltam, valahol a bunkerfalakon kívül. Pár hete azonban a Tiszta Gyász bulin telibe kaptam a srácokat és ők lettek egy remek este meglepetési, ezzel a korántsem kiszámítható zenével. Szóval hazamentem és rákerestem erre két éve megjelent kislemezre, aztán újfent meglepődtem, mik elő nem kerülnek még Szombathelyről és azokból a próbatermekből, ahol a Pillars of Destruction, Kristályvonat és Gipsy SS zenekarok alkalomszerűen borulnak.
Én a basszusgitár miatt egyébként ezt is noise rocknak mondanám, de az Isis és The Jesus Lizard emlékek nyomán lehet akár elszállt poszt-hardcore kirajzás is, ha úgy tetszik. A lényeg, hogy nem szabad lemaradni és gondoltam hátha valaki még nem ismeri, meg a fent említett buliról is maradt videóban lenyomat, akkor ma én is megosztom ezt a négyszámos anyagot. A címe Equilibrium és a borítóját is pazarnak tartom. Meg fogom tudni, hogy készült-e fizikai formátum. Tényleg lenyűgöző a cucc.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.