Idén nem kell elkönyvelni, hogy mi volt meg és miről maradtam le, mert csak veszteség van. Tavaly viszont még a legtöbb tervezett bulin ott voltam, kivéve egyet és ez volt október végén a Street Sects. Pedig úgy három éve már, hogy követem a texasi duót minden kiadott anyagon át, mert kurva jól nyomják. Szerintem elég egyedi a hangzás és több stílus keresztmetszetében csináltak egy olyan mixtúrát, ami csak az övék. Néha kicsit olyan, mint a Skinny Puppy, csak ez a történet már tényleg a huszonegyedik században játszódik. Imádom az összes eddig megjelent kis és nagylemez borítóit, ahol keveredik képregény, cyberpunk és film noir. Ilyesmi hangulatokból építkezik az új lemezük is, melynek most Spent Shells lett a címe. Azon pedig, hogy a friss cuccon Lingua Ignota és Nick Sandler a Daughetrs gitárosa is közreműködik, már meg sem lepődtem. 

Az End Position és a The Kickin Mule is durva lemez, menekülés az elragadó és elhagyatott ipartelepeken. Alapnak ott van a rideg zajos, de valahogy az egész mégis nagyon is romantikus. Nagyon jól elkapták a kopott falak közé szorult horror és a kóbor lelkek mögé festett romos csonkok hangulatát. Mindeközben pedig megmaradnak dobgéppunknak és folyamatosan teret adnak a tébolynak is. Elég meghallgatni a Lifting Your Life's Work és a Public School 4 című rövid tételeket és mindjárt beugranak az olyan elvetemült bandanevek, mint mondjuk a Lightning Bolt és a Locust. Míg egy Postponements és egy On Pain of Matrimony inkább súlyos horrorfilmekhez szintetizátoron megírt félelempercekből építkezik. Klasszikus EBM és jólfésült dark wave, de teljesen idegen. Nekem egyértelműen a Like Rats és a Fourteen Frames lett a két legnagyobb kedvencem, de a végén az I Was Alone is egy nagyon komoly, monumentális darab. Meghallgatod, lemész és százszor is az éjszakába harapsz. A fémes szürke csillagok a fejed fölött vicsorognak. A lemezt egyébként ITT tudod beszerezni.