Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2020. február 15. 16:30 - csubeszshuriken

A Mr. Bungle visszatérése - Három új szám és egy teljes koncert

bungle_2020.jpgNem egyszer esett meg a történelemben, hogy azok tudtak nagyot menni a metálban, akik kurvára nem vették magukat komolyan. Pont az ilyen hozzáállás miatt illene is spórolni itt a zseni szóval, de lehetetlen, mert ez baszki a Mr. Bungle. Trevor Dunn, Trey Spruance és Mike Patton első közös bandája, aminek a sztorija a nyolcvanas évek közepéig nyúlik vissza, mikor is elkészült az első kazetta anyaga, vagyis a The Raging Wrath of the Easter Bunny címen elhíresült demo. Azt a nyolc számot pedig bármikor meghallgatod, igazából beszarsz és behugyozol, hogy ezek hatan már akkoriban mit csináltak a metállal, mikor megbaszták trombitával, harmonikával és szaxofonnal. Később aztán még három albumot csináltak, majd 2000 körül feloszlottak és csak most, vagyis húsz év után törték meg a csendet, mindössze három nagyvárosi koncerttel. 

A röpke visszatérés apropóján pedig Scott Ian és Dave Lombardo erősítették a bandát, hiszen az eredeti tagok közül volt, aki már az utolsó California című albumon sem játszott, a zenekarnak a kilencvenes években több tagcseréje is volt. A most lenyomott három show viszont az említett korai demo számaira épült és egészült ki olyan feldolgozásokkal, mint a Corrosion of Conformity, Cro-Mags, S.O.D., Siege, Exploited és Circle Jerks egy-egy klasszikusa, megspékelve természetesen mindenféle furmánnyal, vinnyogással, miegymással. Három buliból kettő hangfelvételét pedig Mike Patton csatornája is teljes egészében megosztotta, plusz elég durva, de kipakolta a három új számot is. Ezek közül San Francisco kettőt kapott, egy pedig Los Angelesben bombázott. Míg Brooklynban meg ott volt a színpadon a kibaszott Harley Flanagan is vagánykodni. Avagy Mr. Bungle szuper poszt következik! 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr8215475894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása