Egyedül egy éjszakai buszon, abban az a legjobb, hogy meg lehet ezt a lemezt úgy hallgatni, hogy nem ül melletted senki és csak a zene írja köréd a történetét. Talán a hatvanas években tombolt utoljára olyan tömeges szemlélet, miszerint a rossz dolgok után majd jók jönnek, lehet szabadon mindenki szerelmes. Ezek a naiv, de szenvedélyes pillanatok pedig ott vannak az akkori zenékben, ahogy lüktetve ünnepelnek és dacolnak egy nagyon színes szövedékben. Az ugyanis nem lehet véletlen, hogy akiktől a legtöbbet tanultunk a zenében, azok mind akkoriban alkottak. Ezért nincs tehát annál nagyobb örömhír, mint hallani, hogy ez az újjászületés még létezik, ebben a fiatal srácban ugyanis nagyon tisztán megvan. Elsősorban ettől hatalmas a Black Pumas. 

Szerintem ezért sem véletlen, hogy gyorsan lettek sikeresek, mert valahogy visszaadják Amerikának az amerikai érzéseket. Ettől sokkal több ez első lemez, mint csak zene. A Black Moon Rising még az én világomat is megrengette, pedig jobban meghallgatva, ez is egy egészen egyszerű dal. A finom hangszeres támogatás nyomán azonban Eric Burton hangja bátor teret kap és eléri vele, hogy lemenjek magamba. Okos basszus, tipikus soul jazz ritmus, meg egy olyan énekes, aki a velejét mutatja meg, mert az érzés is megvan hozzá. Ugyanakkor a Colors már egy tök másik szám, de mondják is az interjúban, hogy a Bob Dylan, Neil Young tisztelet az egész mögött szintén ott van. Ahogy az erő is, egy megint egyszerű szövegben, de a délies blues valahogy mindig tudta ezt, csak itt felfekszik a puha funky párnákra. Én meg csendben megkönnyezem. 

Nyilván nem véletlen, hogy a zenét szerző Adrian Quesada már a Black Pumas előtt is túl volt egy Grammy jelölésen, akkor még a Grupo Fantasma nevű korábbi zenekarával. Ez a két texasi srác tehát jól összehozta a dolgokat, de azért beugrott, hogy ez a hangzásvilág valahogy ismerős még pár évvel ezelőttről. Méghozzá Adrian Younge csinál hasonló dolgokat, hogy a funk valahogy alattomosabb és megkapja ezt a remek pszichedelikus színezetet. Nekem a Know You Better is tök ilyen. A Fire meg egy oldies western. Szóval bámulatos, hogy milyen hangulatokkal pakolták tele az egész albumot. 

Mindig valami új, megint valami változatos, de ezért nem volt nehéz elhagyni az alapvető komfortomat, mert megnyitottak dolgokat és csak ettől lehet jó egy lemez. Burton hangja egyben kulcsalakú medál egy nagyon finom ékszeren és illeszkedik a szívek lakatjaiba bárhol a világon. Ezt Black Pumas ügyben, mint fekete macska garantálom.