Ebben egyébként minden benne van, mert valahogy ilyen egyből lelke van. Fröcsög a nyála, de közel szeretnél állni, mert kurva jó velük az öklödet rázni. Ez a punk. Térkő egyszerű akkordokkal a táncparkettet megbombázni és a romantikus utcagyerekek között hadonászni, mert olyan is van, hogy jó bunkó. Ebből az érzésből a Mass Arrest most mindent átadott, rohadt korrekt az újabb dalcsokor, pedig egyértelmű, hogy ez csak a gyökereket érinti meg. Piszok jót tett az amerikai hardcore zenének, hogy sokan hallgatták a legelső briteket és ez részben meg is határozta a nyolcvanas évek hangzásvilágát. Ami azóta is egy kimeríthetetlen erőforrás. Vagyis Power. 

Az év elején egyszer már kihirdettem, hogy a szintén itt megjelent - Iron Lung Records - Shit Coffins lemez az idei legnagyobb punk / hardcore okosság, de sokkal jobb lett volna, ha simán csak befogom a pofám, mert azóta másik tizenhét alkotás is landolt már ezen a helyen. Konkrétan a múlthét óta a Mass Arrest is ott pörög, de tényleg minden tiszteletem ezé a kombinációé. Néhol d-beat az alap, amit oi és street punk dallamokkal ötvöznek, azt a kórussal meg öklöznek. A Negative Approach dühe és a befésült The Clash életérzése ömlött össze egy csatornába, oldódott fel a szemétdomb punkban, ahol a csávó hangja is totális hulladék. Bírom mikor egy énekes hangja ennyire kellemesen van lakva, pont mint egy vasból gyártott emeletes ágy, meg a telefirkált kolesz szobám. A hangzás is kajak garázsbandás, de ahhoz képest azért oda lett pattintva, hogy főleg az érzésre mentek rá. Egyébként egyetlen demo cucc volt eddig, a kaliforniai ötös két éve létezik és a Shit Coffins, a Cell Rot és a Graf Orlock zenekarokkal van átfedés.