Sok van, akit tényleg nagyon tisztelek, de köztük is kiemelt helyen, ez a pár öreg punkgyerek. Épp csak, hogy nem voltak már tinédzserek, mikor ennek a sztorinak nekiestek és én még ma is azon gondolkodom, hogy hogyan lehettek ennyire értettek és nyersek is egyszerre. Merthogy ők már akkor mindent kimondtak, mikor nagyjából még csak a sarkon lógtak, de valahogy onnan is tökéletesen átlátták, hogy mindenki át van baszva. A rendszer ugyanis azért van, hogy valaki meg legyen baszva. A kritikus szavak mögé pedig olyan punkzenét raktak, ami vegytisztán visszaadta, hogy nyitottabb tudattal, milyen a pangó szellemi nyomortól temetve élni. A dühből keserű szarkazmus, az érzésből meg punkzene lesz. Jövőre negyven éves zenekar a SUB HUM ANS. 

A mikrofon nélkül, amivel Dick a fejét üti a koncerteken, sokkal szarabb hely lenne a világ, de az öreg punk még teszi a dolgát és vele van az egész brigád. Együtt most is eljátszani, annál biztos még jobb lehet, mint simán csak ülni itthon és meghallgatni az új lemezt. Pedig így se rossz, mert tényleg penge. Az a nagyon tipikus valami, nagyon frankón ott van benne, ami nincs már meg, csak a régiekben. Egy olyan számot, mint az Information Gap, ma is csak a SUB HUM ANS írhat meg, mert ez a hangzás az a generáció. Megírták, amit az évtizedek beléjük véstek. Ezért a Strange Land legjobb, mert hozzák benne azt a punkot, aki ska bulikba járt és Orwell könyveket olvasott. - Meg pörgött olyan bandákban is, mint a Citizen Fish és a Culture Shock. - A tizenegyből a Punk Machine és a Fear and Confusion mozog még ezen a vonalon, de más számokban meg szerintem van egy csomó új dolog. 

Főleg a dallamok, amiket a tizenkét éve megjelent Internal Riot című albumhoz képest is jobban elengedtek. Totàl új sulis receptek. Mindenkinek megtanìtottàk a nyolcvanas éveket, de aztàn ők is tanultak a kilencvenes évekből. Akad bőven a fogós refrénekből és abból a lazàra hangolàsból, ami leginkàbb az amcsi bandàkra volt jellemző a Fat Wreck Records aranykorban. Szóval az olyan dalok, mint a 99% is, abszolút jópofa melódiákkal harapnak, de a vége felé ezektől egy picit el is fáradtam. A Terrorist in Waiting, az Atom Screen War és úgy általában a lemez első fele kipörgeti azt a lendületet, amiből az utolsó négy számnál talán tényleg egy kicsit kiestek. Főleg az agyasabb gitàrtémàk hiànya miatt, mert a fentebb említett tételek szinte mindegyikébe jutott a klasszikus Subvert kanyarokból. Jót tett a visszatérésnek az eredeti felàllàs, nyilvàn sokat szàmìt, hogy ezek 81 óta együtt veretik. Meg akár milyen kis pénzből is, de pont úgy szól ahogy kell. 

A nyolcvanas évek legelején az emberek még nem akartàk tudomàsul venni, hogy tényleg kurva nagy baj van, sokan csak most kapkodjàk a fejüket ebben a szép új vilàgban. Egy perifériàkon mozgó szubkultúra disztópikus làzàlma, ma màr napi szintű beszédtéma. A Crisis Point nem csupàn egy pesszimista anarcho-punk rémkép, hanem a legszomorúbb aktuàlis szalagcìm. Meglàtjuk, hogy ebben az öngyilkos kényelemben megélünk-e még egy fasza SUB HUM ANS albumot... Dick neked meg üzenem, hogy Pesten is szétcsaphatnád a fejeden a mikrofont!