Egy durva punk lemez, az simán megcsinál, mint Willard századost Saigon, mikor a hotelszobában várakozik egyedül és tétlenül. A film elején van az a nagyon súlyos jelenet, de egyébként a Sort Sind lemez is tudja ezt, mert elidegenedett és kurvára megőrült az is, aki azt megtette, hogy azt az erőszakos szart felvette. Északon a nagyvárosi crust az mondjuk tényleg ilyen, érzésben láncot lógatsz kezedből és hallgatod ahogy a legvégén a szemek, vészjóslóan kopognak a térköveken. A Halshug baszki könyörtelen, csak húzza a hurkot szorosabbra és amikor az új cuccon kicsit enged rajta, az is csak a játék része, mert nem bízhatsz és nem hihetsz semmiben. 

Mindig mintha először szúrna így nyakba, pedig a dán trió már vagy hét éve, hogy rátalált erre a vicsorgó hangzásvilágra és azóta sem sokat csiszoltak rajta. Pedig a Drom valahogy szofisztikáltabb cuccos, de nehéz megfogalmazni, hogy pontosan miben más, mert az egyéb hatásokon még a tizedik hallgatásnál is áttapos, hogy ez így is egy kibaszott d-beat gyilkos. Mert úgy acsarog, mint egy ember, de valójában állat. A csávó meg úgy üti meg a dobokat, ahogy egy kurva hideg gép. Sokadszorra persze hallom, hogy new wave, mert a Do Igen című számban is átjön és a Fantasi is ezért lett táncolható, még ha véres is a padló, szakad a száj a harctól. A máj sosem fog elválni a szartól, de ha azt akarod, hogy véged legyen, akkor itt vannak a bizarr gitárhangok meg a Giv Alting Op. Nagyon bírom, ahogy minden geci otromba, de nagyon ki van dolgozva és bőven van idő a masszív középtempókra, mert nem vágtak el semmit két perc alatt. 

Írnám, hogy még nem hallottam ilyet, de sokadik hallgatás után te is faszán leveszed, hogy az Avskum, a Trap Them és Okkultokrati keresztmetszetében volt egy rés, amin átszúrt egy kés és most ezért fosod le a bokád. Az Ingen Kontrol és az Et Andet Sted pedig szintén totál megbasz, ha a véred tényleg elég crust punk. Csak az a számmal jelölt átvezetés sziget az albumon, én azt is szeretem, ha így színeznek a zajok, mert kell mindig a kontraszt anyag, hogy a ki és belépkedés is ingereljen. Ahogy az utolsó ötperces tételben, ahol a feszültség is ének nélkül növekszik és végül határozott hangot kap, hogy a Rudimentary Peni is halhatatlan, csak harminc évvel később, már ennyivel vastagabb a dobsound. Vagyis halálkirály az új Halshug...