A Napalm Death frontember Barney mondta valamelyik koncertjükön, hogy aki ma is látni szeretné azt, ami a nyolcvanas években megmozdult punkfronton, az kövesse az ausztrál színteret, mert ott most megtörténik újra minden. Én meg azt gondoltam, hogy ez a hazai pályáról is simán elmondható, mert itthon is van most annyi dühös pörgés, ami fedi a nyolcvanas évek legendás felhozatalát. Az ausztrál underground értékéből azonban el semmit nem vesz ez a kósza gondolat, nekem is számtalan penge banda szaladt az arcomba arról a vidékről, mint ahogy most is, amikor épp Scab Eater parti van. Ami egy elég durva buli...

A Reaction fanzine új számának jóvoltából egy Chris Colohan interjúval nyitottam a napot és ő mondja, hogy néha véreset köhög két buli között, de a Scab Eater frontember, ha így folytatja, hamar behozza a kanadait. Zeneileg azonban sem a Napalm Death, sem a Left For Dead nem áll közel ehhez, amennyiben a határok számítanak, de ha csak szimplán az energiákat nézem, simán szintbe tud kerülni minden. Az ausztrál banda harmadik kiadványa játékosabb, mint az Asid, amit délután posztoltam, viszont a New Wave of British Hardcore hangzás mindenképpen erősen hatott rájuk, ez ziher.

Plusz szerintem Rudimentary Peni, szerintük meg Boston Strangler és The Nihilistics. A klasszis garázszenekarok korai éveinek spontaneitásával, ahol inkább az érzésre mennek rá, de a kraft mellett dallamok is megvannak. Betegbe, ami rohadt jól esett, mert nekem is pont ilyen kibaszott neurotikus napom volt. Úgy rángatott meg egy rossz hír reggel, ahogy a Better Off című számban a basszusgitár. Az utolsó három szám egyébként, ami trükkös, az eleje meg dózerdühös. S mivel végig kitartják a baszott magas rezgésszámot, ezért csúcspontnak ezúttal az Ultra Vires lemez borítóját nevezném meg. Bár lehet túl művészi ez, egy ilyen fasza kis DIY bandának.