Jött a csávó a videóban, kipattintva egy fejkendőben és elmesélte milyen veszélyes a környék. Ahogy sokan mások is, én is hasonlókkal kezdtem, szóval rohadtul rám fért, hogy megmentsék a zenei ízlésem. Az egykori Wanted magazin pedig sokat segített ebben, ott találtam először olyan zenekarnevekre, amik egészen máshogy csengtek és helyezték már csak ennyivel is új kontextusba a hardcore zenéről alkotott elképzeléseimet. Én pedig nem adtam fel és kerestem tovább, kis apróhirdetések nyomán pedig rátaláltam arra a mentorra, aki a gyűjteményén keresztül nekem már akkor megmutatta, hogy ez a műfaj mennyire sokszínű. Azaz a tipikus NYHC körök után szépen mentünk tovább  és így kapott el a washingtoni színtér, meg a Minor Threat és sorban mögötte a vonatkozó egyéb nevek, mint Dag Nasty, Fugazi és később persze az Embrace is. 

Szóval a Tap and Die lemez kapcsán ez jutott először eszembe, mert hasonló ablakot nyitott bennem a világra, mint a fent említett bandák zenéje. Határozott örömérzet és a dallam gazdag nyolcvanas évek lángol a Bombs Overhead album kilenc tételében. Magával ragadó, gondolkodó, önazonos és szerelmes forradalom. Olyasfajta zenei mozgalom, amibe meglehet kapaszkodni még a legszarabb napokon is. Elég csak meghallgatni a címadó dalt és mondjuk a Talk to Us című számot és egyből megjön az érzés, amit nagyon is elkaptak ezek a srácok. Az ősöregből és az örökségből, mondjuk a kilencvenes évek legelejéről, amikor hasonló hatásoktól hajtva például olyan bandák tolták, mint a Heroin, a Fuel és a Born Against. A New Walls és a The Difference Is meghallgatása után ugyanis valahogy ezen együttesek környékére lőttem be, hogy milyen is lett a Tap and Die hangzása. Ami nemcsak szerelmes, de sokszor szélsebes és borongós poszt-punk is kicsit, mint a Rolex Cyanide és Sanctities of Two is. Mert kurva jól megírt számok ezek, faszán átadják az árnyaltabb érzéseket. 

Ami nem biztos, hogy azért van, mert ez a négy tag nyomta már úgy összesen huszonöt bandában. Itt szerintem sokkal inkább rajongás van, meg nagyon jól elkapott közös pillanatok, amik nem következnek azokból a nevekből, amikből nyilván illik felsorolni párat, hogy tudd, hogy a háttér is mennyire színes. Máskülönben nem biztos, hogy egy helyen lettek volna felsorolva az olyan nevek, mint Kill Holiday, Adult Crash, Unbroken, Heroin, Gehenna, The Locust, Mean Season, SS Warhead, Sunshine és hasonlók. Mondjuk azért ezek is elég jók...