Képtelenségnek hangzik, de a tények magukért beszélnek, hogy a Crowhurts mindössze nyolc év alatt elkészített közel harminc lemezt és nagyjából hasonló számú egyéb kiadványa is megjelent. A súlyos függőség tüneteit felsorakoztató projekt pedig csak útközben lett zenekar, mert alapból Jay Gambit egyszemélyes agyszüleményeiről és random kollaborációiról volt szó. Az elmúlt négy évben azonban megjelentek a lemezeken egyéb emberek és hangszerek a rideg elektronikus víziók mellett. Tehát a Crowhurts című lemezt, vagyis egy trilógia első fejezetét már mint kvintett rögzítették. Változó felállásban ugyan, de rá egy évre aztán jött a II, és végül befejezés gyanánt pár napja kint van a III is.
Ami ismét egy riadalmas szép alkotás, ahol a szokásos ambient, sludge és black metál elemek mellett most a neofolk és a dark wave hatások is nagyobb teret kaptak. Végtelenül letargikus, de valahogy ünnepélyes és balladai kitekintés az utolsó napokra. Fekete-fehér és tükör a Self Portrait with Halo and Snake, ahol a megkövült tájkép csak az egyénnel néz farkasszemet, elegáns poszt-punk gitár és bársonyból fekete, de tiszta és mély énekhang kíséretében. A The Drift pedig szintén az izolált világ himnusza, de a roskadó búbánatok falát jajveszékelés töri át és zeneileg épp ezért ez sokkal katartikusabb tétel lett, a gitárja is sűrűbb black.
Számomra mégis a La Faim a legmagasabb színvonal, azokkal a törzsi dobokkal és zajokkal ahogy lassan kúszik ki a kérgek alól és bontja ki a durva és egyre inkább kattant gitár a meghasonlott érzéseket. Miközben Jay is úgy énekel, mint Glenn Danzig, amikor nagyon Danzig. Míg a Ghost Tropic merengőbb, az elején elvontabb avantgárd, aztán fordul és már fájdalmas black metál, ami kiakarja tépni a kibaszott szívedet. Ennél meggyőzőbb tehát csak a zárótétel lehet - totális pusztulás és labilis noise ütemek - hogy Gambit a társszerző Andy Curtis-Brignell és mások közreműködésével most megcsinálta a legjobb Crowhurst lemezt. Szerintem. Kurt Ballou stúdiójában és komoly filozófiai morfondírozásokkal a háttérben. Aztán meg két este is a hétvégén a Roadburn Fesztiválon. Megnéztem volna szívesen...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.