Valamikor hajnali négy körül megint elkezdett kitépkedni az éberség az álmaimból. Persze az első mozdulat, hogy akadna le az a beakadt kezem, már nyúlt a telefonom után. Felpattintottam a fényt és mindjárt látom, hogy a Krallice zenekar azokban a percekben osztotta meg új kislemezért Wolf címmel. Szóval a korai kávé mellé már meg is voltam. Mind a kettő, mint a kátrány, egyből elterjedt bennem a fekete. Két éve pontosan két kislemezt hoztak ki és elsőre úgy hallom, hogy továbbra is azok szintjén mozog a New York városban otthonos black metál különítmény. 

Az a két kislemez sok szakavatott fület megmozgatott és szanaszét szedett akkor, így szótömegek érkeztek is rá válaszként az extrém zenei platformokon és ha jól emlékszem mindezeknek a lényege az volt, hogy a Krallice elég fasza. Ezt a véleményt pedig jómagam is osztom. Érdekes, hogy egy-egy műfajon belül milyen új csatornákat nyitnak meg zenekarok és lépnek kísérleteikkel evolúciós lépcsőfokokat. Mint a Krallice is, akik gyors váltásaikkal, szakadozott megoldásaikkal a legszélsőségesebb formában képesek közvetíteni a black / death őrületet, de mielőtt minden kliséből kiforgatnák azt, pakolnak hozzá klasszikus gitártechnikát és kerettémákat, hogy végül teljes legyen a zavar. Technikailag irgalmatlanul felkészültek - dobok hangsúlyosak, túl súlyosak - miközben igazi barbár a sound és az ének. Mindezekkel pedig olyan kuriózum bandák sorát ékesítik számomra, mint Ulcerate, Knelt Rote, Paroxshizem, Portal, Leviathan, Ornassi Pazuzu és Thantifaxath. Ez meg itt maga a farkas.