Én a koncerteken mindig a dobost nézem. Jó motor nélkül nincsen kemény tempó, hiába patent minden más alkatrész. A Yautja zenekarba meg pont egy koncertvideóval futottam bele, szóval mindjárt azt skubiztam ott is, hogy miket üt a fazon. Az arcom meg egyből az asztalon, ahova gyorsan lementettem, mielőtt a pofám leszakadt. A csávó és a zenekar olyan darálóba rak bele úgy egy az egyben, mint kommunista szombat a népeket, úgy hetvenegyben. A Yautja szó igazából a fajt jelöli, itt a földön mi úgy hívjuk őket, hogy Predator. A Dead Soil lemezzel pedig el is kezdődik a vadászat. Primitív ösztönök térhódítása, ahol a grind és a sludge, mint hatalmas kráterek, ehhez a történethez az abszolút színhelyek. Nekem a Backslider, The Great Sabatini, Mistress és a Nails nevek ugrottak be egyszerre. 

Nem jöttem volna rá egyedül, igazából egy hozzászólás segített. Mikor néztem a dobost beugrott, hogy mintha láttam volna már valahol. Egy kicsivel később meg be is oltottam magam, hogy az arc tuti a texasi Power Trip tagja is, mert azoknak ugyanilyen átmenet van a nózijuk alatt, valahol a hetyke legénytoll és az atom paraszt turbóbajusz között, de nem. Nem ott láttam ezt az arcot, hanem Az Aranybogár belső borítóján, mert ő bizony Edgar Allen Poe. Aki egy Siege feldolgozásban is vereti az említett album legvégén- ez csak a youtube-ra feltöltött Dead Soil verzión hallható, mint  bónusz - de az odavezető úton sem vesz vissza egy kicsit sem, sőt ő az aki a legjobban üvöltözik. Amikor a Yautja pedig épp lassú részekben tapos, az meg talán még nagyobb barbár, mint amikor nem. Érdekes, hogy a finom lelkű bostoni író egy ilyen romboló erejű, archaikus rituáléban tért vissza őshangokkal dübörögni. Bár ő és a két barátja igaz virágot is ültettek, ott van a borítón egy cserében az is, de szerintem ne tévesszen meg senkit a dolog. Poe is egyfolytában burjánzott, de aztán mindig egy gyilkosság lett vége.