Úgy fest az ügy tényleg illegális, mert valakik emléke most csúnyán le lesz nyúlva. A sírrablás sajnos ebben a műfajban sem egyedi eset. Pedig Dimebag szomorú halálával a Pantera lett szinte az egyetlen giga balhé, ami az utánozhatatlan gitáros híján nem kurvult szanaszét. A dolgok viszont nem tartanak örökké, van még olyan mítosz, amit le lehet rombolni a picsába.

Nekem azzal semmi bajom, hogy karlengetős Phil még mindig játékban van. Mindenki volt már csatak részeg, ne fessük már magunkat. Meg amúgy sem azért komáltam a vadbarom arcát a kilencvenes években, mert nagy filozófus volt, példamutatóan liberális  szemléletű déli gyerek. A lényeg ugyanis az volt, hogy csináltak valamit a metálban, ami előttük nem tudott megcsinálni senki. Viszont Phil az a kivételes személy, aki mikor szétcsesződött a Pantera, nem ült bele az egyszer csináltam pár jó lemezt szerepbe, mint sokan mások, hanem később csinált csak igazán jó dolgokat. Ez pedig nem csak a Down volt, mert azzal párhuzamosan és azután is bőven, ahogy most is olyat rakott le ezzel az új  felállással az asztalra, ami igazi mocsok metállal fosatja a bokát, a jó öreg déli hangzás legnagyobb tiszteletével. Ezért nem is értem, bár persze értem, hogy mi az ördög folyik itt. 

Ha pedig ez úgy jön le, mint burkolt fikázása az előadónak és szervezésnek, akkor elmondom, hogy erről szó sincs. A Maraton egy sziget a silány óceánon, akik igyekeznek a legjobbat kihozni abból, amiben utaznak. Bulit csinálni azoknak, akiket a szép új világ kultúrája  egyszerűen csak el szeretne elfelejteni. Viszont tény, hogy a zenebiznisznek is van felelőssége abban, hogy az ütött-kopott nosztalgiahajó lehet nagy színpados, míg az istenként tisztelt zenész egy másik bandája a legkisebb klubokba szorul. Persze a biznisz az biznisz és Phil sem szeretne valami csavargyárban dolgozni, ha már a vérében van az egész. Szóval a legnagyobb felelősség a rajongóké, akiknek a zenészek sokszor ki vannak szolgáltatva.

Jó lenne olyan világban  élni, ahol nem csupán a múltat szopják a rajongók, hogy aztán  a hőseiknek is le kell kelljen szopnia őket, ha a színen akarnak maradni. Jó lenne, ha a nagy Pantera rajongók tisztelnék annyira a tesók emlékét, hogy lezártnak tekintik azt az életművet. Miközben akkor is megtisztelik Phil új bandáját, ha a setlist nem egy kibaszott nosztalgia csomag. A Maraton pedig akkor is meghívná a bandát, ha az csupán a zseniális Choosing Mental Illnes As A Virtue lemezt turnéztatná, az öreg bunkó bácsi metál veteránunkkal az élen. Jó lenne, ha ez a metál közösség itthon, vagy a nagyvilágban, nem zsarolná a művészeket azzal, hogy ezt és ezt még el kell játszani, mert különben legközelebb nem jövök el. Mert igazából a Pantera és a két tesó emlékét maguk a rajongók fogják csúnyán lenyúlni, amikor ott csápolnak és azt mondják, nekem mindegy kijátssza, csak had érezzem egy órára, hogy megint tizenhat éves vagyok. - Egy generációval előttünk, ezért járnak sokan Edda és Neoton koncertre is. - Mert igazából ők szarják majd telibe Vinnie és Dimebag emlékét, ráadásul mindezt Pantera pólóban. Nem értem miért kell mindig a múltban élni, mikor ilyen bitang jelen...