Az első kislemezük összesen két és fél perc volt. A második csak ótvar minőségben került fel. Most viszont kijött a Deep Blood ezzel a  tizennégy számmal és azt kell mondjam, hogy kurva élesre fenték a kést. A Youth Attack kiadó kapcsán szerintem legtöbbünknek inkább 2000 körüli zenék ugranak be, miközben Mark McCoy szép csendben ma is olyan bandáknak segít lemezt kiadni, mint például a City Hunter. 

Egy felszámolt videotéka horrorkollekciója az alap. Ennek köszönhető az, hogy nem tipikusan punk aspektusból álltak neki egy hardcore punk lemeznek. A korai nyolcvanas évek véres filmkultúrájából hozott szintetizátorok hangjai, ha csak másodpercekre vannak is jelen a cuccon, totál megtudták hangolni az egészet. A hangulat pedig pont olyan nyomasztó, mint amilyen a torzítóval szétkapott és szétbaszott ének. Rohadt erőszakos, de jól áll a zajos, néhol totál powerviolence témáknak. Kicsit olyan az egész, mintha John Carpenter mutatott volna pár gyilkos trükköt négy kurva ideges gyereknek. Picit irigykedtem is, hogy manapság ilyesmi zenékre rúghatják le tizenegy éves kis kölkök a gyerekszobát. Bár panaszkodni se akarok, a Possessed is jó volt!