Megértem, hogy a Napalm Death újabban miért Sonic Youth feldolgozással zár egy koncertet, mert engem éppúgy lenyűgöznek a nyolcvanas évek és azok a gitárok, amit a világ azelőtt még sose hallott. Jimi Hendrix és Led Zeppelin fejű apukák elbaszott gyerekei rácsúsztak a punkra, jöttek ezekkel a tök amatőr gimis zenekarokkal és megváltoztatták a játékot, mert a hangzásuk végképp lehorzsolta a rock and rollt. Egy Butthole Surfers vagy a Sonic Youth igazából sokkal több szabályt elutasított a dalszerzés terén, mint akár a tipikus punkzene. Szóval nem csodálkozom, hogy akik mozogni szabadon szeretnének és az érzések útját csak a durván torzított zenéken át látják, azok csinálnak egy olyan noise bandát, mint amilyen a Night Goat is. 

A hatások tehát adottak, az Amphetamine Reptile és a Touch and Go kiadókra is határozottan hivatkozik az ohiói zenekar, akiknek ráadásul nevet is Melvins adott. Annál viszont még egy kicsit jobb a dolog, mint amilyennek ezen információk alapján mondjuk már tisztán látszik. Az új bandákban ugyanis pont azt lehet szeretni, hogy mikor a pórázról elengedik, amit már régóta forraltak, ott az első egy-két anyag sokszor van úgy elkapva, hogy tökéletesen visszaadja milyen vad az mikor totál felbasz, hogy a zene így frankón falhoz csap. A Milk lemeznél én ezt éreztem. 

A Smearcase on Shorb című nyitótétel már kapásból agresszívebb, mint mondjuk a Whores vagy egy Bummer, mert a gitárhangzás bőven nyersebb. Kicsit beleragadtam, mert kurva jó a dallama, de a Dirty Candy továbbrántott, az sokkal dühösebb . Igazából kibaszottul kaotikus az ének. Julia hangja köpködős, szilánkos, agysejteket éget, vagyis csak jót tett a lemeznek, hogy kajakra szétszedi. A ritmus miatt a Malachai is nagy kedvenc, de ha basszusgitár, akkor Chubby Leech, mert ott rohadtul alattomos. A teljes lemezről talán ez a szám, ami szinte mindent elmond, mert a legjobb Sonic Youth pillanatok keverednek a leginkább lelakott, nihilista sludge himnuszok súlyával. Érzésben viszont később is lesz még baj, mert a metál hatásoktól még inkább vastagabb Gnarltooth Grim is durván destruktív téma. Aztán a Head Lice halkabb depressziója, amit a váltás után szétcsap és totális káoszba fordít a zenekar, hogy a Jucifer és Today is the Day rajongóknak is üzenjenek, hogy ez a garázs jó helyen áll. Nekem meg biztos, hogy ez a lemez, ami noise és grunge ügyben is ezerszázalékos roncsderbi, mert baszott sötét, baszott finom részletek rúgnak itt le hangsúlyos dalszövegeket.