Egy kurva messzi galaxisban, a Napalm Death két korábbi tagja egy másik közös kísérlettel is letette a névjegyét, amikor durván belassították az ipari zenét és elkezdtek hozzápakolni mindenfélét, az épp akkor születőben lévő elektronikus underground trendekből. A Mick Harris és Nicholas Bullen alkotta Scorn szinte mindent integrálni tudott, így a trip-hop, a dub, a drum and bass és a breakbeat is boncasztalon volt, vagyis van még ma is. Bár 2007 óta csak egyedül Mick Harris nyomja, de azóta is megjelent még három lemez, az öreg most csinálta meg a tizennegyediket. 

Egy kurva messzi galaxisban, a populáris dubstep szemét előtt a múltban, ennek a műfajnak is volt egy magja, kibaszott sötét esszencia, igazi pincehideg lüktetés. A legridegebb drum and bass, amibe a Scorn is már sokszor belenyúlt, de az új lemezen most megint kínosan belassult és szigorúan minimalista. Ez a dubstep drone szekciója, ha úgy tetszik és nekem is nagyjából csak a sötétben fekszik, meg az éjszakai buszokon. Scorn lemez még nem nagyon okozott csalódást és a Cafe Mor is egy elég mély benyomás, ahol harmincévnyi tapasztalat horzsol, hogy mit lehet kihozni a dobokból és a basszusból, hogy az verem legyen, az ember meg egyre lejjebb legyen. A nyolc számos lemezen egyébként egy másik nagy kedvencem is szerepel, avagy Jason Williamson itt is a szavát adta, aki máskülönben a Sleaford Mods egyik tagja. Az anyagot pedig ismét az Ohm Resistance adta ki, a hangzását a stúdió jó nehézfémesre keverte ki.